Férfi U20-as kézi Eb: elveszítette második meccsét a magyar válogatott

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 17:01
null
Nem bírtunk a dánokkal (Fotó: MKSZ)
Elveszítette második csoportmeccsét a magyar válogatott a Portugáliában zajló U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjának 2. fordulójában. Sótonyi László együttese 28–25-re kapott ki Dániától.

Az első félidőben villámrajtot vett Sótonyi László együttese, három perc után 3–0-ra vezetett. A dánok még időben észbe kaptak, és innentől kedve tartották a lépést a mieinkkel, de a szünetben így is két góllal vezettünk (18–16), elsősorban Lukács Péter öt találatának köszönhetően.

A fordulás után a dánok gyorsan utolérték a mieinket (20–20), majd nem sokkal később a vezetést is megszerezték. A második félidő sokkal gólszegényebb volt az előzőnél, s ebben a harcban a dánok lassan átvették az irányítást, elhúztak három góllal. A végén is megmaradt ez a különbség, a dánok 28–25-re győztek. A mieink legjobbja Lukács volt hat góllal.

A csoport másik meccsén Szlovénia 28–27-re legyőzte Feröert. A magyar válogatott tehát egy győzelemmel és egy vereséggel áll, így a Feröer elleni meccsen dől el a továbbjutás, ehhez a csoportban az első két hely valamelyikén kell végezni.

U20-AS FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, PORTUGÁLIA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–DÁNIA 25–28 (18–16)
Magyarország:
Palasics, Takács Á. (kapusok) – Ilic 2, Imre 2, Jánosi 2, Karai 1, Krakovszki B. 1, Krakovszki Zs. 2 (1), Lukács P. 6 (3), Ónodi-Jánoskúti, Papp T. 4, Pergel 3, Sisa 1, Sztraka 1, Temesvári, Tárnoki. Edző: Sótonyi László
Dánia: Dorgelo, Lövkvist (kapusok) – Als, Arnoldsen 8 (2), Dreyer, Hermansen 2, Juul 1, Klöve 2, Morch-Rasmussen 1, Mygind 7, Nevers, Ostersen 1, Rasmussen 2, Raundahl 1, Sörensen, Wenneke 3. Edző: Arnór Atlason
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/4, ill. 2/2

A csoport másik mérkőzésén: Feröer–Szlovénia 27–28 (15–18)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 211
56 50 +6 2
2. Dánia 21160 58 +2 2
3.Feröer211
6060 02
4. Szlovénia 21
150 58 −8 2

A mieink további programja
Július 10., 13.00: Magyarország–Feröer (Tv: Sport 1)

A FÉRFI U20-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Hermann Ákos (BFKA-Balatonfüred), Palasics Kristóf (NEKA), Takács Ákos (NEKA)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (NEKA)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Temesvári Gábor (NEKA)
Irányítók: Lukács Péter (Telekom Veszprém), Sztraka Dániel (PLER)
Beállók: Karai Miklós (Kecskeméti TE), Papp Tamás (NEKA), Radvánszki Zsolt (Pick Szeged)
Balátlövők: Jánosi Tamás (BFKA-Balatonfüred), Ludmán Marcell (Pick Szeged), Pergel Andrej (Telekom Veszprém), Tárnoki Márkó (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (NEKA), Sisa Erhárd (NEKA)
Szövetségi edző: Sótonyi László

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport:
Spanyolország, Portugália, Norvégia, Lengyelország
B-csoport: Szlovénia, Dánia, MAGYARORSZÁG, Feröer
C-csoport: Horvátország, Svédország, Franciaország, Montenegró
D-csoport: Németország, Izland, Olaszország, Szerbia
A csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik