Női kézi: Csiszár-Szekeres Klára Érden folytatja

V. Á.V. Á.
2022.06.01. 10:59
null
Csiszár–Szekeres Klára Érden folytatja (Fotó: erdhandball.hu)
A Ferencváros női kézilabdacsapatától hét évad után távozó Csiszár-Szekeres Klára Érden folytatja a pályafutását – írja a klub honlapja.


A 34 éves védekezőspecialista 2011 és 2015 között már volt az Érd játékosa, innen igazol a zöld-fehérekhez.

ƒ„Szeretném a tudásom legjavát adni itt is és ezzel segíteni a csapatnak. Sokat gondolkodtam a folytatáson, hogy kézilabdázzak-e vagy ne. A kézilabdát nagyon szeretem, az érdi klubbal pedig találkoztak az elképzeléseink” – nyilatkozta a klub honlapján a magyar válogatott játékos.

„Teljesen más lesz itt a cél, mint a Fradinál. De úgy éreztem, hogy anyaként mentálisan már kezd sok lenni az eddigi terhelés. Annak nagyon örülök, hogy egy szép eredménnyel tudtam ott zárni, de egy kis teher szerintem majd most lekerül rólam. Az nagyon fontos, hogy Érden is van fontos célunk, mégpedig, hogy megnyerjük az alsóházi rangadókat és a középcsapatoktól pontokat szerezzünk”
– folytatta Csiszár-Szekeres.

Az Érd kedden a rutinos jobbszélső, Dávid-Azari Fruzsina szerződtetését jelentette be.

A labdarúgó NB III-ban szereplő Érdi VSE május 30-án jelentette be, hogy Csiszár-Szekeres Klára férje, Csiszár Zoltán csatlakozik az együttes szakmai stábjához.

Legfrissebb hírek

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
4 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
11 órája

Kézilabda: kikapott az ifjúsági fiúválogatott a svájciaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 20:02

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59