Férfi kézi: Nem reális a final four, de semmi sem lehetetlen – Ligetvári Patrik

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 09:59
Bár a visszavágón döntetlent játszott a Telekom Veszprém a Vardarral, a továbbjutás eldőlt az első meccsen, így jöhet az Aalborg elleni negyeddöntő a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Ligetvári Patrikkal tekintettünk vissza a szkopjeiek elleni párharcra, reagált Nagy László Sportrádióban tett kijelentésére, és kitértünk a válogatott előtt álló, Izrael elleni vb-selejtezőre is. 

„Az idény elején valóban az volt a célkitűzés, hogy nem elvárás, illetve nem realitás az, hogy megnyerjük a BL-t vagy bejussunk a final fourba. De ha megnézzük a mai kézilabdát, bárki tud nyerni bárki ellen. Ha úgy állunk hozzá minden mérkőzéshez, hogy meg szeretnénk nyerni, és maximálisan koncentrálva mindent beleadunk, akkor semmi sem lehetetlen” – reagált Ligetvári Patrik Nagy László Sportrádióban elhangzott szavaira, melyek szerint a Telekom Veszprémnek nem realitás idén a final fourba kerülés.

Videónkban a Veszprém balátlövője beszél a Vardar elleni visszavágóról, illetve kitér a válogatottra is, amellyel kapcsolatban friss hír, hogyChema Rodríguez Miguel Ángel Velascót nevezte meg másodedzőjének.Ligetvári jól ismeri a La Rioja vezetőedzőjét, hiszen dolgozott vele, amikor a spanyol klubnál kölcsönben szerepelt. Az NSO Tv-nek azt is elárulta, hogy már üzenetet is váltottak egymással.

FÉRFI KÉZILABDABAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ

TELEKOM VESZPRÉM–RK VARDAR 31–31 (18–13)
Veszprém, 5000
néző.V:Kurtagic, Wetterwick (svédek)
VESZPRÉM:Corrales – Marguc 1, JAHJA 7, MAHÉ 4 (2), Blagotinsek 1, Nenadics 4 (1), Strlek 3.Csere: Cupara (kapus), Sipos 1, NILSSON 5, Maqueda 1, Lukács 1, Lékai 1, Ligetvári 1, Ilics Z. 1.Edző:Momir Ilics
VARDAR:Tomovszki – Djukics 2, CUNI MORALES 6, TOTO 4, Diallo, Taleszki 4, Gyibirov 1 (1).Csere:GOGOV (kapus), K. NYOKAS 5, O. Nyokas 3, Dodics 2, Czuwara 2, Sztoilov 2, Gadza, Georgievszki.Edző:David Davis
Az eredmény alakulása.8. perc: 4–2. 15. p.: 7–6. 18. p.: 11–7. 24. p.: 14–10. 28. p.: 17–11. 34. p.: 22–17. 43. p.: 25–20. 47. p.: 25–23. 54. p.: 28–26. 58. p.: 29–29
Kiállítások:10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1
Továbbjutott:aVeszprém,61–53-as összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics:
– Az első félidővel és a továbbjutás tényével elégedett vagyok, de a második játékrész hagyott némi kívánnivalót maga után. Nem tudok szó nélkül elmenni mellette, hogy 21 tiszta helyzetet, lövést vétettünk el, és így nem lehet meccset nyerni. Ettől függetlenül előre kell tekintetünk, hiszen a magyar bajnokságban és a Magyar Kupában most nagyon fontos feladatok várnak ránk.

David Davis:– Veszprémben sohasem könnyű nyerni vagy pontot szerezni. Mindenképpen szerettünk volna bizonyítani, nagyon fontos volt számunkra, hogy jó eredményt érjünk el. Az első játékrész nem volt az igazi, de a második etappal és a végeredménnyel mindenképpen elégedett vagyok.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
12 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Férfi kézi BL: Gidsel kiállítása is belefért a Füchse Berlinnek, amely biztos sikerrel jutott be a döntőbe

Kézilabda
2025.06.14. 16:43

Négyesélyes harc a BL-trófeáért a férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.14. 11:26

Ligetvári Patrik: Nem sok csapat tud ekkora gödörből kimászni

Kézilabda
2025.06.08. 20:52

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Kézilabda
2025.05.30. 22:11
Ezek is érdekelhetik