Férfi kézilabda: Chema Rodríguezzel tárgyal az MKSZ

N. T., V. Á.N. T., V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 15:39
null
Chema Rodríguez veheti át a válogatott irányítását (Fotó: Török Attila)
A Magyar Kézilabda-szövetség elnökségének döntése értelmében az MKSZ tárgyalásokat kezdett Chema Rodríguezzel a férfiválogatott melletti szövetségi kapitányi szerepvállalása kapcsán.

 

Mint ismert, a magyar válogatott a 15. helyen végzett a részben hazai rendezésű januári Európa-bajnokságon – a torna előtt célként kitűzött nyolc közé jutástól elmaradva.

A nemzeti csapatot 2019 júliusa óta irányította Gulyás István, akinek Chema Rodríguez volt a segítője, valamint Nagy László alelnök is a szakmai stáb tagja volt – a stáb szerződése lejárt január végén.

„Meg kell vizsgálnunk, miért nem sikerült, és hogyan tudunk fejlődni a következő tornára – velünk vagy nélkülünk” – mondta el az Eb után Rodríguez.

Arról nem adott hírt a magyar szövetség, hogy hosszabb távon számolnak Chemával, vagy esetleg csak a tavaszi mérkőzések erejéig kérik fel kapitánynak a Benfica vezetőedzőjét.

A válogatott március 19-én Németországgal találkozik felkészülési mérkőzésen, egy nappal később pedig újra összecsap a két együttes. Áprilisban az Izrael–Litvánia párharc továbbjutóval játszanak a mieink a világbajnoki részvételért.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TAVASZI PROGRAMJA
Felkészülési mérkőzések

Március 19., 16.15, Gummersbach: Németország–Magyarország
Március 20., 17.15, Kassel: Németország–Magyarország
Világbajnoki selejtezők
Április 10. vagy 11.: Litvánia–Izrael előselejtező győztese–Magyarország
Április 16.: Magyarország–Litvánia–Izrael előselejtező győztese
A párharc győztese jut ki a 2023. januári, lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Az érem két oldala: mennyit ér ez a 10. hely a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.30. 06:33

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

„A célkitűzést nem értük el” – Ilyés Ferenc a férfi kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2026.01.28. 21:26

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12
Ezek is érdekelhetik