Kézilabda: Konkoly Csaba lesz a Fejér B. Á. L. Veszprém edzője

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
2021.12.11. 10:22
null
Konkoly Csaba (jobbról a második) öt év után távozik Gyöngyösről (Fotó: Gyöngyösi Kézilabda Klub)
Konkoly Csaba lesz nyártól a Fejér B.Á.L.-Veszprém élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának szakvezetője.


A Fejér B.Á.L. Veszprém honlapján Éles József tulajdonos-ügyvezető szombaton elmondta, a nyáron érkező új tréner, Konkoly Csaba szerződése három évre szól. Hozzátette, a terveik teljesen összecsengenek Konkoly elképzeléseivel, akinek szintén célja egy fiatal, magyar csapat irányítása, a játékosok további képzése, fejlesztése.

Az 51 éves Konkoly a Győri Audi ETO KC női csapatánál kezdte edzői pályafutását, a győriekkel négyszeres bajnoknak, négyszeres Magyar Kupa-győztesnek, valamint Bajnokok Ligája-döntősnek mondhatja magát. Ezután Székesfehérváron, Vácon, majd a német Metzingennél irányított női együttest - utóbbival EHF Kupa-döntős volt -, 2017 óta pedig a Gyöngyös férficsapatának szakvezetőjeként tevékenykedik.

„Öt évet töltöttem Gyöngyösön és úgy érezem, amit vállaltunk, azt teljesítettük, hiszen a kiesés elől menekülő együttesből sikerült egy stabil, középmezőnyben szereplő csapatot összerakni” – értékelt Konkoly. Hozzáfűzte, új kihívásra vágyott, ezért is volt vonzó számára a veszprémi ajánlat.

Éles József megjegyezte, mivel legjobb játékosaikat folyamatosan csábítják más klubok, fel kell készülniük a pótlásukra, ezért könnyen elképzelhető, hogy a Fejér B.Á.L.-Veszprémnek is szüksége lehet majd külföldi kézilabdázókra.

A veszprémiek jelenlegi vezetőedzője, Tombor Csaba jövő nyáron távozik és átveszi a Grundfos Tatabánya KC irányítását.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08