Női kézi NB I: megvan az MTK Budapest új vezetőedzője

K. B.K. B.
2021.11.30. 15:09
null
Vida Gergő (jobbra) az MTK Budapest új vezetőedzője (Fotó: MTK Budapest)
Golovin Vlagyimir női szövetségi kapitányi kinevezése után új vezetőedzőt kellett találni az MTK Budapest női kézilabdacsapatának élére – a döntés megszületett, Vida Gergő veszi át az irányítást.

 

Vida Gergő a 2020–2021-es szezonban a Békéscsabai Előre NKSE együttesét irányította, korábban pedig Tone Tiseljt váltotta – szintén év közben– a DVSC kispadján. Az új vezetőedző már találkozott az MTK Budapesttel a kézilabdapályán kívül, a közös munkát december második hetében kezdik el.

„A Debreceni Kézilabda Akadémia szakmai igazgatójaként tevékenykedtem, ahol nagyon jól éreztem magam, és nagyon sokat köszönhetek nekik, de úgy gondolom, ez kiváló szakmai lehetőség számomra, hogy vezetőedzői feladatokat láthatok el ilyen jó első osztályú csapatnál, mint az MTK Budapest” – nyilatkozta a klub honlapjának a mester, akivel másfél éves szerződést kötött a vezetőség.

Legfrissebb hírek

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
19 órája

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
Tegnap, 10:52

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
2026.03.18. 19:44

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14
Ezek is érdekelhetik