Női kézi: a Vasas nyolc érkezővel vág neki az NB I-nek

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 09:38
null
Marija Agbaba a Vasasban folytatja pályafutását (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)
A Vasas SC élvonalba feljutott női kézilabdacsapata kihirdette a 2021–2022-es idényben érdekelt keretét. A klub a honlapján röviden bemutatta az érkezőket.

 

Két szerb jobbátlövővel erősödik a Vasas: Marija Agbaba a 2016–2017-es évadban játszott először Magyarországon, megfordult Siófokon és Békéscsabán, most pedig Szombathelyről érkezik klubba. Marija Dmitrovics a szerb ZRK Zeleznicar szerelését cseréli piros-kékre, korábban junior- és ifjúsági válogatott is volt, 2020-ban az év mezőnyjátékosának választották Szerbiában.

Kajdon Blanka és Faragó Luca, a jelenlegi juniorválogatott két meghatározó játékosa érkezik a Fáy utcába, irányító-, valamint beállóposztra. A fiatalok a Boglári Akadémia-SZISE csapatával NB I-es tapasztalatokat is szereztek az előző idényben. A szintén juniorválogatott Zsigmond Panna az FTC-ből szerződik a Vasasba. A klub a folytatásban Sárkány Petra és Szatmári Melinda mellett még két balszélsővel, Oláh Kyrával és Ludvig Krisztinával is számolhat.

Gercsó Nóra 2015 óta egy szezont leszámítva véd az első osztályban, végigjárta a korosztályos válogatottakat.

A csapat július 19-én kezdi a felkészülést a bajnoki évadra.

A VASAS SC NŐI KÉZILABDACSAPATÁNAK KERETE
Marija Agbaba, Ács Bianka, Marija Dmitrovic, Faragó Luca, Gercsó Nóra, Hadnagy Fanni, Imrei Réka, Kajdon Blanka, Kovács Noémi, Kurucz Annamária, Ludvig Krisztina, Nagy Zsuzsanna, Oláh Kyra, Pénzes Laura, Sárkány Petra, Speth Evelin, Szatmári Melinda, Szilovics Fanni, Zsigmond Panna

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: újabb játékos hagyta el a Dunaújvárost

Kézilabda
22 órája

Női kézilabda NB I: győri nevelésű irányítót igazolt a Vác – hivatalos

Kézilabda
2025.12.03. 11:33

Három klasszis érkezését jelentette be az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.11.21. 12:28

Hosszabbított beállójával a DVSC

Kézilabda
2025.11.20. 19:14

Női röplabda Extraliga: odahaza győzött a Nyíregyháza, a MÁV Előre és az UTE

Röplabda
2025.11.19. 20:26

Női kézilabda NB I: megműtötték a Mosonmagyaróvár beállóját

Kézilabda
2025.11.19. 20:08

Videó: TikTok-kihívást vállaltak a győri női kézisek – ezúttal dalra fakadtak

Kézilabda
2025.11.19. 15:31

Női kézilabda NB I: hosszabbított a DVSC egyik legjobbja – hivatalos

Kézilabda
2025.11.18. 17:48
Ezek is érdekelhetik