Női kézi: „Ha nem fájna, nem lennénk őszinték” – a Győr elnöke Amorim távozásáról

Vágólapra másolva!
2021.02.14. 21:48
null
Bartha Csaba beszélt a győri klub legutóbbi bejelentéseiről (Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld)
Mint beszámoltunk róla, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be a keretet illető legfrissebb változásokról: az új vezetőedző a nyártól – a várakozásoknak megfelelően – Ambros Martín lesz, beálló posztra pedig érkezik Crina Pintea és Linn Blohm. A bejelentés részleteiről Bartha Csaba, a győri klub elnöke beszélt a Sport Tv Harmadik félidő című műsorában.

A klubelnököt először a nyáron Danyi Gábort váltó spanyol vezetőedző, Ambros Martín visszatéréséről kérdezték.

„A három évvel ezelőtti távozása óta hatalmas változás történt a keretben, mindössze három játékos van, akivel ő is dolgozott: Fodor Csenge, Stine Oftedal és Anne Mette Hansen. Sok emberrel beszéltünk, sok név szóba került, de szerintem ez a legjobb döntés. Ambrost ismerjük, rutinos, motivált és jó szakember, aki jól ismeri a női kézilabdát. Nagyon bízunk benne, hogy ott folytatja, ahol abbahagyta, és újra sikeres lesz” – mondta Bartha Csaba, aki hozzátette, hogy a bejelentett átigazolásokkal kapcsolatban a beállókérdésben kérték ki a visszatérő spanyol edző véleményét.

Bartha elmondta, hogy továbbra is szeretnének magyar játékosokat a csapatban látni, éppen ezért nagyon örült neki, hogy Schatzl Nadine és Háfra Noémi is elfogadta a hívásukat.

Azzal kapcsolatban, hogy miért kell három beálló, úgy fogalmazott, nagyon hektikus ez az idény, mindenki ki van facsarva, viszont a java még csak most jön, ezért mindenképp szükség van a bő keretre. Béatrice Edwige távozásával kapcsolatban annyit árult el, hogy voltak ugyan megbeszélések, de végül az a döntés született, hogy nyáron elhagyja a győri csapatot a francia beálló.

A klubelnököt Eduarda Amorim távozásáról is kérdezték. Mint ismert, korábban a visszavonulását is bejelentő brazil átlövő a következő idénytől az orosz Rosztov-Don játékosa lesz.

„Ha nem fájna, akkor nem lennénk őszinték. Amorim olyan ikonná nőtte ki magát a Győri ETO-ban, amely nem sok játékosnak adatik meg. Tizenkét éve a klub tagja, mindent megnyert, amit csak lehetett. Ha egy játékosnak van olyan ambíciója, hogy szeretné valahol máshol is kipróbálnia magát, akkor azt tiszteletben kell tartani. Ez sokkal többről szól, mint az, hogy valaki itt volt egy-két évig, és elment… Ő tizenkét évig mindent megtett a klubbért, és mi is mindent megadtunk Dudának, azért hogy ő jól teljesítsen. Szerintem a szépre kell emlékezni. Mint magánembernek, mint játékosnak azt kívánom neki, hogy nagyon szép éveket töltsön még el a kézilabdában.”

Bartha Csaba azt is elmondta, Amorim januárban tájékoztatta őket, hogy elfogadta a Rosztov-Don ajánlatát.

„Sokkal jobban örültem volna ha marad, de január végén szólt, hogy elfogadta a Rosztov ajánlatát. Nem akart Győrben maradni, szeretett volna egy másik közeget kipróbálni. Ezt kell tiszteletben tartani. Nem hiszem, hogy emiatt bárkinek is rossz szájíze kell legyen. Az a legfontosabb, hogy egymás tenyerébe tudjunk csapni, nyárig folytatni tudjuk a közös a munkát, és megnyerjünk mindent.”

Görbicz Anitával kapcsolatban úgy fogalmazott, ő egy „multifunkcionális ember”, és nem kérdés, hogy megtalálják a méltó helyét a klubban, erről pedig hamarosan tájékoztatják majd a szurkolókat.

A Győri ETO kerete a 2021–2022-es idényre
A Győri ETO kerete a 2021–2022-es idényre
Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33
Ezek is érdekelhetik