Kézilabda: közleményt adott ki az MKSZ, folytatódnak a bajnokságok

2020.11.11. 15:14
null
Az országos, illetve a megyei bajnokságok és kupasorozatok sem állnak le (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint az országos bajnoki és kupasorozatok mellett a megyei bajnokságok küzdelmei is folytatódhatnak.

 

„A kormányrendelet szerint a versenyszerű sport folytatódhat, amatőr és hivatásos szinten egyaránt, így a szabályozás alapján valamennyi, az MKSZ által kiírt országos bajnoki és kupasorozat folytatódhat, és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt megyei bajnokságok küzdelmei is tovább játszhatók” – áll az MKSZ közleményében.

A sportolók edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából a kijárási korlátozás időtartama alatt, este nyolc és reggel öt óra között is elhagyhatják otthonukat – igaz, ezt az ehhez szükséges dokumentummal igazolniuk kell.

„A versenyszerűen sportolók számára tartott edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából, edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés céljából, edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából este 20 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás. Ennek értelmében lehet estébe nyúlóan edzésekre járni, tehát 8 óra után edzeni, vagy 8 után hazaérni, vagy 8 után menni edzésre, de okirattal kell ezt igazolni.”

A szövetség közleménye azzal zárul, hogy folyamatosan követik a járványhelyzetet, és szükség esetén további döntéseket hoznak a versenyrendszerrel kapcsolatos kérdésekről.

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21

Kézi: negyeddöntőbe jutott az U20-as férfi Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.14. 20:42

Kézilabda: nagyarányú vereség az U20-as férfi Eb középdöntőjében

Utánpótlássport
2026.07.13. 20:44

Kézilabda: a szlovénokat is legyőzte az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.09. 20:33

Kézilabda: győzelemmel kezdett az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.08. 20:06