Kézilabda NB I: módosulhat a versenykiírás, sűríhetik a fordulókat

2020.08.19. 20:10
null
Sűrűbben lehetnek ősszel a kézilabda-bajnokik (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)
A koronavírus-járvány miatti kihívásokról egyeztet a Magyar Kézilabda-szövetség és az NB I-es Liga, aminek célja a 2020–2021-es bajnoki idény versenykiírásának esetleges módosítása.

„A sportág számára jelenleg az a legfontosabb, hogy mindenképpen eredményt lehessen hirdetni a most kezdődő idényben, ebben konszenzus van a liga csapatai és a szövetség között – idézte az MKSZ közleménye Novák András operatív igazgatót. – Célunk, hogy a szurkolók minél több meccset láthassanak, akkor is, ha esetleg a koronavírus-járvány miatt szigorításokra kényszerül az ország, és minden klubnak, valamint az MKSZ-nek is feladata a támogatóit a lehető legjobban kiszolgálni.

Megtettük javaslatainkat a Liga felé, és felkértük, hogy éljen jogával, döntsön a versenykiírás szükséges módosításairól, hogy az esetleges változások ne érjék váratlanul a sportágat és ne veszélyeztessék a bajnoki mérkőzések lejátszását. Több variáció is szóba jöhet, főként a versenynaptárat, a bajnoki fordulók időpontjait illetően, a válogatott időszakok megtartásával, ám legvalószínűbb változatnak a fordulók sűrítése tűnik, így decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerülhet sor. A szövetség készen áll a módosításra, de fontos, hogy a klubok elfogadják mindezt, ezért a Ligán belül egyeztetik elképzeléseiket és megteszik pontos javaslatukat. Tudjuk, hogy nehéz szezon előtt áll valamennyi csapat, mind szakmailag, mind gazdaságilag, meg fogjuk találni közösen az egyensúlyt.”

A férfi NB I a tervek szerint jövő pénteken, a női pedig szeptember 4-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
13 órája

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
2026.06.30. 09:32

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
2026.06.29. 17:28

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2026.06.29. 10:51

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Chema Rodríguez: Szerettem a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni

Kézilabda
2026.06.24. 11:12

Férfi kézi: Tatabányán folytatja a Ferencváros fiatal beállója

Kézilabda
2026.06.23. 12:56
Ezek is érdekelhetik