Kézi NB I: a férfiaknál 20, a nőknél 19 fordulót rendeznek idén

2020.08.28. 13:46
null
Erőltetett menet vár a hazai kézilabda-bajnokságok résztvevőire (Fotó: Tumbász Hédi)
A férfi kézilabda NB I-ben húsz, a nők mezőnyében 19 fordulót rendeznek az idén a versenykiírás és a versenynaptár módosítása nyomán.

A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint az élvonalbeli klubok az NB I-es Ligán keresztül elfogadták a szövetség javaslatait, így valósulhatott meg a fordulók összesűrítése.

„A legfontosabb, hogy nézők előtt játszhassanak a csapatok, minél több mérkőzést, hogy biztosan eredményt lehessen hirdetni az idény végén. Ebben egyetértés volt a szövetség és a csapatok között" – nyilatkozta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Hozzátette, a Magyar Kupa néhány fordulója átkerült a jövő évre, és a válogatott időszakok sem sérülnek.

„A szövetség a liga minden kérése kapcsán partner volt, így végül sikerült összefogva, nagy többséggel dönteni a módosításokról" – hangsúlyozta Balássi Imre, az NB I-es Liga elnöke. Megfogalmazása szerint köszönet illeti a csapatokat, amelyek a kézilabda érdekeit előtérbe helyezték, sőt több klub a saját érdekeit háttérbe szorítva járult hozzá a megegyezéshez és a versenykiírás módosításához.

A férfiak bajnoksága pénteken (ma) kezdődik, és december 16-án kerül sor az idei utolsó mérkőzésekre. A női élvonal kedden rajtol, és december 30-án játsszák az idei záró meccset. A további játéknapokról az MKSZ és a liga októberi egyeztetésein döntenek. Mindkét bajnokság 26 fordulóból áll.

Amennyiben a játéknapok ütköznek az európai kupamérkőzésekkel, a nemzetközi porondon szereplő magyar csapatok a jövő évre halaszthatják bajnoki mérkőzéseiket.

Az NB I-es versenynaptár sűrítéséről már korábban határozott az MKSZ.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
Tegnap, 8:05

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
2026.06.30. 09:32

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
2026.06.29. 17:28

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19
Ezek is érdekelhetik