Kézi: egy magyar bírópáros a nemzetközi keretben

Vágólapra másolva!
2020.08.13. 11:08
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) közzétette a 2020–2021-es idény játékvezetői keretét, amelybe egy magyar bírópáros került be: a Bíró Ádám, Kiss Olivér kettős. Mindez azt jelenti, hogy a duó közreműködhet felnőtt világeseményeken és akár az olimpián is.

„Két éve vagyunk EHF-es játékvezetők, minden vágyunk az volt, hogy a legmagasabb fokra érjünk, ezt jelenti az IHF-jelvény – mondta tavaly nyáron Kiss Olivér a Délmagyarnak. – Mint minden sportolónak, nekünk is az a célunk, hogy kijussunk egy olimpiára. Olimpián egyébként 2000 óta, a Klúcsó, Lekrinszki páros szereplése óta nem vezetett magyar játékvezető kézilabdában.”„Két éve vagyunk EHF-es játékvezetők, minden vágyunk az volt, hogy a legmagasabb fokra érjünk, ezt jelenti az IHF-jelvény – mondta tavaly nyáron Kiss Olivér a Délmagyarnak. – Mint minden sportolónak, nekünk is az a célunk, hogy kijussunk egy olimpiára. Olimpián egyébként 2000 óta, a Klúcsó, Lekrinszki páros szereplése óta nem vezetett magyar játékvezető kézilabdában.”

Az IHF 2020–2021-es játékvezetői keretébe 62 bírópáros – köztük 12 női – került be 41 országból. Kilenc duó Ázsiából, hat Afrikából, 41 Európából, egy Észak-Amerikából, öt pedig Dél-Amerikából.

A teljes játékvezetői listát IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

A NOB az IHF-re bízta az orosz kézilabdacsapatok visszatérésének engedélyezését

Kézilabda
2025.07.25. 12:02

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31
Ezek is érdekelhetik