Női kézilabda: a Győri ETO-nál a bérek negyedét zárolták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.04.29. 09:50
null
Az ETO-nál zárolták a bérek negyedét (Fotó: Török Attila)
A Győri ETO női kézilabdacsapata közleményben számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatt elszenvedett bevételkiesés ellensúlyozására átmeneti bércsökkentésről állapodott meg a munkavállalóival.

Ahogy korábban megírtuk, a Győri ETO úgynevezett rugalmas költségvetésre állt át a válsághelyzetnek köszönhetően. A klub vezetősége „az egyesület minden alkalmazottjával (játékosok, szakmai stáb, adminisztráció) tárgyalásokat kezdeményezett első körben a 2020. április, május és június hónapra szóló bérek 25 százalékának zárolásáról – áll a klub honlapján megjelent közleményben.

A tájékoztatás szerint minden alkalmazott elfogadta a zárolást. „A három hónapos időszak leteltével a klub elnöksége 2020. július elején dönt, hogy az adott időszakot követően lehetőség van-e a zárolt összegek egészének vagy egy részének visszafizetésére a munkavállalók felé. 2020 harmadik, illetve a negyedik negyedévére vonatkozóan a klub az adott időszak gazdasági helyzetétől teszi függővé az esetleges további zárolásokról szóló tárgyalásokat a munkavállalókkal.”

A magyar szövetség április 9-én befejezetté nyilvánította a magyar sorozatokat, s nem hirdetett győztest. A győriek a Bajnokok Ligájában negyeddöntősek, a budapesti négyes döntő céldátuma szeptember 5-6-a. Jelenleg vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án. Amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két csoport első két-két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

ÍGY CSÖKKENTEK A BÉREK A LÁTVÁNYSPORTOKBAN
LABDARÚGÁS
Ferencváros 20%
Mol Fehérvár FC 20%
Diósgyőri VTK 30%
Debreceni VSC (tárgyalás alatt) 20%
ZTE 20%
KÉZILABDA
Férfiak
Veszprém 25% (+7-8%)
Szeged 25%
Gyöngyös 40%
Ferencváros30%
Balatonfüred 40%
Komló 40%
Mezőkövesd minimálbér
Orosháza minimálbér
Budakalász minimálbér
Nők
Győr25%
Ferencváros
30%
Debrecen 30%
Dunaújváros 50%
JÉGKORONG
DVTK Jegesmedvék (június 30-ig) 30%

 

Legfrissebb hírek

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
2026.07.02. 19:26

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2026.06.29. 10:51

Női kézi BL: a címvédő megkapta a Győrt a csoportjába, megvannak a Fradi ellenfelei is

Kézilabda
2026.06.26. 11:29

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Pődör Rebeka a gólkirály, Csíkos Luca dobta a legtöbb akciógólt – a női kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.18. 11:12

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17
Ezek is érdekelhetik