Kézilabda BL: kompenzációt kapnak, akik nem folytathatják a sorozatot

MTI MTIMTI MTI
2020.04.28. 11:21
null
A Veszprém ugyan ott lehet Kölnben, akik viszont lemaradnak a szereplésről, kompenzációra számíthatnak (Fotó: Nemzeti Sport)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kompenzációt fizet azoknak a férfi és női kluboknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt meghozott döntések következtében lemaradnak a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről.

Az EHF végrehajtó bizottsága pénteken a férfiaknál törölte az egyenes kieséses szakaszt, a sorozatból így már csak a december 28-29-én sorra kerülő kölni négyes döntő van hátra a két csoport első két helyezettje, vagyis a Telekom Veszprém, a THW Kiel, a Barcelona és a Paris Saint-Germain részvételével. A további tíz klub (köztük a Mol-Pick Szeged) között összesen 250 ezer eurót (88.5 millió forint) osztanak szét.

A női BL budapesti négyes döntőjét az EHF reményei szerint szeptember 5-6-án rendezik, és ebben az esetben 3-án, csütörtökön kerül sor a negyeddöntőkre, ugyancsak a magyar fővárosban. Amennyiben ez az időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két középdöntő-csoport első két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

A negyeddöntő törlése esetén a kieső négy klub egyenként 25 ezer eurót (8.8 millió forint) kap.

A férfi és a női BL mostani idényéből hátralévő mérkőzéseken– szeptemberben, októberben és decemberben– minden játékosnak abban a csapatban kell pályára lépnie, amelyben a meccs idején szerepelni jogosult, vagyis akik idén nyáron klubot váltanak, azok az esetleges negyeddöntőben és a négyes döntőben már új csapatuk színeiben játszhatnak.

Az EHF végrehajtó bizottsága döntött arról is, hogy a férfi Európa-ligában– amely ősztől a második számú európai kupasorozat lesz– csak olyan csarnokokban lehet mérkőzéseket rendezni, amelyeknek mindkét hosszanti oldalán van lelátó.

Legfrissebb hírek

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
2026.09.01. 11:39

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12

Jobban sikerült rajt: a Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2026.08.31. 23:03

Fodor Csenge: Már nagyon vártuk a Fradi elleni meccset

Kézilabda
2026.08.30. 17:59

Stanko eldöntötte, Győrbe került a női kézilabda Szuperkupa

Kézilabda
2026.08.30. 16:39

Négy magyar sztárcsapat egy helyen – jön a kézilabda Szuperkupa!

Kézilabda
2026.08.30. 09:03

Női kézilabda: húszgólos győzelmet aratott az ETO a DAC ellen

Kézilabda
2026.08.25. 19:18