Férfi kézi: a Veszprém a top 10-ben a szaklap örökrangsorában

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 18:30
null
A Telekom Veszprém bekerült a top tízbe a kézilabdás szaklap örökrangsorában (Fotó: Szabó Miklós)
A Handball Planet kézilabda-szakportál a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben összeállította az európai klubok örökranglistáját. A Telekom Veszprém az előkelő 9. helyen szerepel a 195 csapatot tartalmazó listán, az országok rangsorában Magyarország a hatodik.

 

A Handball Planet szakírói az 1957 és 2019 közötti időszakot vették alapul listájuk elkészítésekor, a klubokat a nemzetközi porondon való szereplésük alapján pontozták. A Bajnokok Ligája, az EHF-kupa és a Challenge-kupa résztvevőit rangsorolták, méghozzá az elődöntőbe és döntőbe jutó csapatokat. A BL-döntősök 10 pontot, az ezüstérmesek 5 pontot, az elődöntősök 2.5 pontot kaptak. Az EHF-kupában ugyanezek az eredmények fele annyi pontot értek, a Challenge-kupában pedig negyedét a Bajnokok Ligájáénak.

Ezek alapján a Barcelona 160 ponttal toronymagasan lett első, a német VfL Gummersbach 103 ponttal a második, a THW Kiel 87.5 ponttal a harmadik. A Veszprém 48.75 ponttal a kilencedik. Az országok rangsorában Németország lett az első, meggyőző fölénnyel: több mint 150 pontot vert a második Spanyolországra. Magyarország a hatodik.

A HANDBALL PLANET ÖRÖKRANGSORA, KLUBOK
1. Barca Lassa (spanyol) 160 pont
2. VfL Gummersbach (német) 103
3. THW Kiel (német) 87.5
4. SC Magdeburg (német) 61.25
5. Ciudad Real (spanyol, megszűnt) 55.62
6. Dukla Praha (cseh) 54.37
7. Frisch auf Göppingen (német) 50
8. Flensburg (német) 50
9. TELEKOM VESZPRÉM 48.75
10. PPD Zagreb (horvát) 46.25
...26. Bp. Honvéd 22.5
...50. Mol-Pick Szeged 9.37
...80. Dunaferr (megszűnt) 5
...80. Rába ETO (megszűnt) 5
...122. Tatabánya 2.5

AZ ORSZÁGOK RANGSORA
1. Németország 602.36 pont
2. Spanyolország 433.11
3. Románia 106.24
4. Horvátország 89.37
5. Franciaország 89.36
6. MAGYARORSZÁG 88.12
7. Oroszország 84.99
8. Dánia 65.62
9. Szerbia 58.74
10. Csehország 56.87

A teljes listát IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
19 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 órája

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17
Ezek is érdekelhetik