Kézilabda: előkészítő ülés volt a vesztegetések ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 18:39
A Fővárosi Törvényszék az előkészítő ülést követően tárgyalásra utalta a T. P. és 5 társa ügyében indult büntetőeljárást. Az ügyészség a terhelteket önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és vesztegetéssel vádolja – áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.

A vádirat szerint a M. K. Sz., mint gazdálkodó szervezet által a K&H liga keretében megrendezett mérkőzéseken 4 játékvezető – az I., a II., a III. és a IV. rendű vádlottak – jogtalan vagyoni előny ellenében befolyásolták egyes mérkőzések kimenetelét. Szerződésük szerint a játékvezetők a gazdálkodó szervezet részére végeztek tevékenységet és önálló intézkedésre voltak jogosultak. A mérkőzések befolyásolásában az V. rendű és a VI. rendű vádlottak is részt vettek.

Az ügyészség a 4 játékvezetőt önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, míg a másik két vádlottat önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja.

Az előkészítő ülés során – a vádirat ismertetését követően – valamennyi vádlott úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magát bűnösnek és nem mond le a tárgyaláshoz való jogáról. Ezt követően a védelem tett tanúk meghallgatására irányuló bizonyítási indítványokat. Indítványozták továbbá a kérdéses mérkőzések megtekintését, valamint szakértő bevonását a kötelességszegés hiányának bizonyítására.

A bíróság a bizonyítási indítványoknak helyt adott, majd tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárásban az első tárgyalási nap 2020. április 17-én 9 órakor lesz a Fővárosi Törvényszéken.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
4 órája

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05
Ezek is érdekelhetik