Női kézi NB I: bejelentette utolsó sztárigazolását az újonc

2019.07.01. 14:18
null
Katarina Tomasevics a Szombathely utolsó nyári érkezője (Fotó: AFP)
A női kézilabda NB I-ben újonc Szombathelyi KKA-ban folytatja pályafutását Katarina Tomasevics, a Dunaújváros 35 éves szerb válogatott kapusa.

 

A világbajnoki ezüstérmes játékos szerződtetését Pődör Zoltán, a klub elnöke jelentette be a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. Tomasevics – aki Pődör elmondása szerint a vasi klub hetedik, egyben utolsó nyári érkezője – decemberben, a Montenegró elleni Európa-bajnoki középdöntős meccsen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, emiatt az elmúlt fél évben nem lépett pályára.

A kétszeres szerb, egyszeres osztrák, német és magyar bajnok játékos 2014 nyarán szerződött Magyarországra a Ferencvároshoz, három évvel később szerezte meg a Dunaújváros.

Tomasevics mellett a szintén szerb Biljana Filipovics-Bandelier szerződtetését jelentette be a Szombathely a napokban. A Toulon korábbi balátlövője szintén játszott már hazánkban, ő 2015 és 2017 között Székesfehérváron kézilabdázott.

Marosán György együttese az NB I/B Nyugati csoportjának veretlen bajnokaként jutott fel az NB I-be, így Szombathelynek a Sabaria SE után 44 év elteltével ismét lesz élvonalbeli női kézilabdacsapata.

Legfrissebb hírek

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
33 perce

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
1 órája

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
10 órája

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
12 órája

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:32

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
Tegnap, 11:19

Yvette Broch újra a porondon: a korábbi győri beálló a Brest Bretagne-ba igazolt

Kézilabda
Tegnap, 9:52

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02
Ezek is érdekelhetik