Férfi kézi NB I: a korábbi szegedi beálló lett az újonc edzője

2019.06.25. 14:43
null
Ratko Djurkoviccsal készülhet az NB I-es idényre, az OFKSE (Fotó: AFP)
Az Orosházi FKSE hivatalos oldalán jelentette be, hogy Ratko Djurkovics lesz a csapat új vezetőedzője, miután a klub beadta nevezését a 2019–2020-as NB I-es idényre a nehéz anyagi helyzet átvészelését követően.

 

Vajer Tamás, az egyesület elnöke elárulta, hogy tavasszal nehéz anyagi helyzetbe került a klub, de mostanra sikerült biztosítani a feltételeket az utánpótlás és a felnőttegyüttes további működéséhez, így az első osztályban indul a OFKSE, miután megnyerte az NB I/B Keleti csoportját.

Ezt követően bemutatták a csapat új vezetőedzőjét, a 44 éves, montenegrói Ratko Djurkovicsot, aki játékosként négy évet töltött a Pick Szeged csapatánál, később edzőként két bajnoki idényben a kispadról irányította a Komló NB I-es férficsapatát.

„Nagyon örülök, hogy ismét Magyarországon dolgozhatok, nagy motivációval várom az új kihívást” – mondta Djurkovics.

A 176-szoros jugoszláv és montenegrói válogatott beálló játékosként a 2000-es sydneyi olimpián negyedik helyet, a 2001-es franciaországi világbajnokságon bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: a Tatabánya válogatott beállót, a Győr gólkirályt igazol

Kézilabda
2026.06.04. 16:06

A Veszprém a Szeged fölé nőtt, de mi vár rá a következő idényben?

Kézilabda
2026.06.04. 08:40

Érzelmes búcsú: Ligetvári Patrik mezcserével köszönt el Bodó Richárdtól – videó

Kézilabda
2026.06.03. 09:45

Sokba került a Szegednek a több mint nyolcperces gólcsend, megszerezte 30. bajnoki címét a Veszprém!

Kézilabda
2026.06.02. 20:52

Már Szegeden bajnok lehet a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.06.02. 09:47

Fazekas Máté: Nem szabad csalódottnak lennünk, meg kell nyerni a szegedi meccset!

Kézilabda
2026.06.01. 10:19

Ligetvári Patrik: Tízpercnyi jó játék kedden biztosan nem lesz elég

Kézilabda
2026.05.31. 13:36

A Veszprém majdnem kétórás csatában nyerte meg a döntő első meccsét a Szeged ellen

Kézilabda
2026.05.29. 20:59
Ezek is érdekelhetik