Női kézi: köszöntötték a BL-győztes ETO-t Győrben – galéria

2019.05.13. 20:16
„Picit fáradtan, de ez kellemes fáradtság” – adott gyors állapotjelentést hétfőn kora este Danyi Gábor a győri Audi Arénában, ahol a Bajnokok Ligája-elsőségét ismét megvédő ETO-t köszöntötték.
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

A vezetőedzőként első idényét teljesítő trénert a reggelig tartó, még Budapesten „teljesített” ünneplés és a mindössze kétórányi alvás sem tarthatta vissza attól, hogy hétfő délután – a szurkolókkal való esti találkozó előtt – teniszezzen is egyet. Az esti ünnepségen aztán egyenként szólították színpadra a csapat (a világ- és Európa-bajnok, a macedón Vardarral korábban két ezüst- és három bronzérmet szerző francia kapus, a Győrbe tavaly nyáron igazoló Amandine Leynaud is végre BL-győztesként fogadhatta az elismeréseket) és a szakmai stáb tagjait, valamint a klub dolgozóit.

Borkai Zsolt polgármester a köszöntő és köszönő szavak mellett egy meglepetéssel is szolgált az együttesnek, amikor felkonferálta az énekesnő Kollányi Zsuzsit, aki előadta a Lotfi Begivel és Majkával közös „Valahonnan” című számot – erre buliztak a győri játékosok vasárnap este a Papp László AÍréna öltözőjében a győztes finálé után.

Kollányi Zsuzsi megénekeltette a győri játékosokat (Fotó: Török Attila)
Kollányi Zsuzsi megénekeltette a győri játékosokat (Fotó: Török Attila)

Nem maradhatott el a születésnapos Görbicz Anita köszöntése sem.

Fantasztikus csapat és fantasztikus szurkolók – erről az idényről ezt lehet mondani. Ezekért a címekért dolgoztunk minden egyes nap, és már évad közben is lehetett érezni, hogy el is érjük mindhárom sorozatban az első helyet. Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak lehetek a kapitánya” – mondta Görbicz Anita.

Okkal lehet büszke mindenki Győrben, hiszen – ahogy az az összejövetel zárásakor is elhangzott – az ETO idén is mindent vitt.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
DÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–ROSZTOV-DON (orosz) 25–24 (15–11)
Papp László Budapest Sportaréna, 12000 néző. Vezette: Brehmer, Skowronek (lengyelek)
GYŐR:
Leynaud – BÓDI 3, Groot 1, S. Oftedal 3, BRATTSET 3, E. AMORIM 7, Görbicz 6 (5). Csere: GRIMSBÖ, Kiss É. (kapusok), V. Kristiansen 1, Anne Hansen 1, Pintea, Tomori, N. Mörk, Fodor Cs. Edző: Danyi Gábor
ROSZTOV:
Szedojkina – MANAGAROVA 5, Vjahireva 3, Szeny 1, MAKEJEVA 5, ABBINGH 7 (3), Kuznyecova 2. Csere: Pessoa, Mehgyijeva (kapusok), Borscsenko, Tazsenova, Bobrovnyikova 1, Kozsokar. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 3. perc:
3–2. 6. p.: 4–5. 15. p.: 7–9. 25. p.: 12–11. 35. p.: 17–13. 42. p.: 21–16. 49. p.: 23–19. 53. p.: 25–21
Kiállítások:
14, ill. 12 perc
Hétméteresek:
6/5, ill. 3/3

A 3. HELYÉRT
Vipers Kristiansand (norvég)–Metz Handball (francia) 31–30 (15–16)

A VÉGEREDMÉNY
1. GYŐRI AUDI ETO KC (Ács Bianka, Afentaler Sára, Eduarda Amorim, Bódi Bernadett, Kari Brattset, Fodor Csenge, Görbicz Anita, Kari Aalvik Grimsbö, Cornelia Groot, Anne Mette Hansen, Kellermann Dóra, Kiss Éva, Jana Knedlíková, Veronica Kristiansen, Kürthi Laura, Amandine Leynaud, Nora Mörk, Stine Bredal Oftedal, Pál Tamara, Elena Crina Pintea, Puhalák Szidónia, Tomori Zsuzsanna, Tóth Nikolett, Varga Emőke. Edző: Danyi Gábor), 2. Rosztov-Don (orosz), 3. Vipers Kristiansand (norvég), 4. Metz Handball (francia)

Legfrissebb hírek

Bosnyák bírók vezetnek a Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
2026.05.20. 14:04

Női kézi NB I: a Győr ismét tíz góllal győzte le az Esztergomot

Kézilabda
2026.05.08. 19:24

A női kézilabda BL-trófea másolata egy hónapra az Erzsébet térre költözik

Kézilabda
2026.05.05. 15:24

Per Johansson szerint mestermunkát tettek le az asztalra a Debrecen ellen – VIDEÓK

Kézilabda
2026.05.04. 10:05

Győri ünnep Tatabányán, könnyed játékkal lett kupagyőztes az ETO

Kézilabda
2026.05.03. 20:07

A CSM Bucuresti szakosztályokat zár be, de közben a dolgozóinak ingyen utazást kínál a budapesti final fourra

Kézilabda
2026.05.03. 10:35

Szemerey Zsófi: Az edzőnk megmondta, annak az időszaknak vége, hogy a Fradi sorban nyerte a Magyar Kupákat

Kézilabda
2026.05.02. 18:12

A második félidő döntött, az ETO legyőzte az FTC-t a Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
2026.05.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik