Női kézi NB I: öt gól, törött ujj – Termányt már meg is műtötték

2019.04.04. 09:28
Az MTK szombati, Budaörs elleni bajnoki mérkőzésének első félidejében Termány Ritát ápolni kellett. A kék-fehérek balátlövője ezt követően folytatta a játékot, majd a meccs után kiderült, öt darabra tört az egyik ujja...

Termány a sérüléstől függetlenül végigjátszotta a találkozót, s összesen öt gólt szerzett.

„A meccs után levettük a kötést, és láttam, hogy furcsán áll az ujjam. Egyből mentünk a balesetire, ahol megröntgeneztek, és kiderült, hogy öt kis darabra tört a középső ujjpercem" –
idézi az MTK honlapja a játékost.

A kézilabdázót hétfőn műtötték, csavarokkal rögzítették a sérült testrészt, most négy-hat hét kihagyás vár rá.

A mérkőzés 29–29-es döntetlennel ért véget.

Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
17 órája

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00

Játék nélkül búcsúzik a Mosonmagyaróvártól a súlyosan megsérülő beálló

Kézilabda
2026.03.03. 12:44

A Ferencváros tíz mezőnyjátékossal is győzött Vácon

Kézilabda
2026.02.28. 20:10

Női kézilabda NB I: a DVSC 11 gólt számolt rá az Esztergomra

Kézilabda
2026.02.28. 16:52

Női kézi NB I: kikapott a Kozármisleny Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.02.27. 19:51

Hornyák Dóra túl van a korrekciós műtéten

Kézilabda
2026.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik