Női kézi BL: „Számomra Ambros Martín a világ legjobb edzője”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.05. 10:20
null
Anna Szeny nagyon nehéz mérkőzéseket vár (Fotó: Rosztov-Don)
Egymást követő második évben a Rosztov-Donon át vezethet az FTC-Rail Cargo Hungaria útja a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. Az orosz csapat átlövője, a korábban a Győrt erősítő Anna Szeny számára nem lesz ismeretlen a magyarországi összecsapás légköre.

Egy évvel korábban a népligeti együttesnek nem sok babér termett a nyolc között, az oroszok már Dabason is győztek, majd a visszavágót fölényesen megnyerték.

„Mindig örömmel utazok Magyarországra, számos barátom van ott, akik szintén várják, hogy találkozzanak velem, ezért viszek nekik néhány ajándékot – mondta az európai szövetség honlapján a 2014–2015-ös idényben Győrben játszó balátlövő. – Szívmelengető emlékeim vannak az ott töltött évről, Budapest gyönyörű város, s a magyar szurkolók szenzációsak.”

Bár a papírforma inkább orosz fölényt ígér, a 28 éves játékos nehéz csatára számít a Ferencváros ellen.

„Rengeteg kiváló játékos alkotja a magyar csapatot, amely remekül támad, és amelyben néhány rendkívül tehetséges fiatal is megtalálható. Csak remélni tudom, hogy a védelmünk feltartóztatja őket. Nem tudom, melyik csapat a párharc esélyese, nem érdekel, a fogadóirodák vagy a szakértők mit hisznek, én két nagyon nehéz összecsapásra számítok, és remélem, hogy mi jutunk tovább” – vélekedik Anna Szeny.

Az előző idényben szülési szabadsága után tért vissza az együtteshez, amikor a Rosztov a Fradival találkozott.

„Nagyon boldog voltam, hogy nyertünk, és különösen hálás vagyok akkori edzőnknek, Frédéric Bougeant-nak, hogy lehetőséget adott nekem, hogy játsszak” – mondta.

Jó szívvel gondol vissza a győri szezonjára (Fotó: Rosztov-Don)
Jó szívvel gondol vissza a győri szezonjára (Fotó: Rosztov-Don)

A francia trénert a nyáron Ambros Martín váltotta fel a kispadon, ő korábban a Győrben is együtt dolgozott már Szennyel.

„Ambros semmit sem változott a magyarországi játékom óta, maga csak azzal viccelődött, hogy talán azóta több lett az ősz hajszála. Még mindig rendkívül érzelemdús, állandóan sikerre éhes, még akkor is, amikor focizunk az edzésen. Ötvenévesen még mindig velünk fut, edzőterembe jár, és motivál minket, hogy keményebben dolgozzunk. Számomra Martín a világ legjobb edzője. Összefogta és összetartotta a csapatot, hogy a játékosok egymásért küzdjenek, különösen akkor, ha valaki kidőlt” – magasztalta trénerét.

Hosszúra nem nyúlt magyarországi légióskodása, egy évvel később visszaigazolt a Rosztovhoz.

„Csak azért jöttem Magyarországra, mert a BL-ben akartam játszani, és a Győr megadta nekem ezt a lehetőséget. Utána viszont Rosztovban javult a helyzet, és elfogadtam a klub ajánlatát, hogy visszatérjek, mivel úgy véltem, hogy jobb otthon játszani” – tette hozzá.

Az együttes január óta kénytelen nélkülözni sztárját, Anna Vjahirevát, aki könyökműtéten esett át.

„Úgy vélem, Vjahireva a világ legjobb játékosa, a legjobb jobbátlövő, és természetesen hiányzik egy hozzá hasonló balkezes kiválóság a csapatból. Ugyanakkor valahogy sikerült átalakítanunk a játékunkat, hogy pótolhassuk őt minden lehetséges módon. Korábban már játszottam ezen a poszton, a fiatal Valerija Maszlova pedig szintén segít. Viszont továbbra is él a reményünk, hogy vezérünk visszatér, és velünk lesz majd az idény hajrájában – dicsérte játékostársát Szeny.

„Az elsődleges célunk persze most a Ferencváros legyőzése. Teljes mértékben erre összpontosítunk, nagyon motiváltak és elkötelezettek vagyunk, hogy elérjük a négyes döntőt. Ha ez sikerül, akkor a trófeáért fogunk küzdeni. A 2016-os olimpia előtt azt mondtam, hogy az aranyért utazunk Rióba, és végül meg is szereztük. Most ismét a lehető legtovább szeretnénk jutni” – zárta mondandóját az orosz csapat átlövője.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 5., péntek
18.00: CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Április 7., vasárnap
14.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz) – élőben az NSO-n!
16.50: Odense (dán)–Győri Audi ETO – élőben az NSO-n!
19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)

VISSZAVÁGÓK
Április 13., szombat
15.00:
Rosztov-Don–FTC-Rail Cargo Hungaria – élőben az NSO-n!
17.30:
Győri Audi ETO–Odense – élőben az NSO-n!
18.15: Vipers Kristiansand–Buducsnoszt Podgorica
20.00:
Metz–CSM Bucuresti


Legfrissebb hírek

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
Tegnap, 21:05

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
Tegnap, 11:14

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik