Papíron – Malonyai Péter jegyzete

Nem elszólta magát Nagy László, amikor egy tévéműsorban elmondta, papíron a mostani az utolsó idény, amelyben játékosként érdekelve van. Csak őszintén válaszolt, ha már ez volt a kérdés – érvelt a riporternek, aki arra volt kíváncsi, tekinthetjük-e ezt hivatalos bejelentésnek.

Nem tekinthetjük – mondta Nagy, s nem is veszem komolyan. Nem a kézilabdaklasszist, a szavait, hanem a búcsúról szóló szavakat.

Egyszerűen megszoktam őt. Ha férfiak és kézilabda, beugrik, hogy kosarasmúltjának köszönhetően miként varázsolja ki ellenfele kezéből a labdát, látom csuklóból elengedett lövését, s az is előttem van, ahogy képes nehéz helyzetben összerántani a csapatot. Egy-egy szemvillanás, biztató szó vagy kiáltás, s rend támad a zilált sorokban. Szakember nem lévén, lehet, hogy rosszul láttam, éreztem, a lényeg, hogy nyomot hagyott bennem, ami – és ehhez már inkább értek – egyértelműen bizonyítja, hogy hatással van, esetemben még a képernyőn keresztül is. Ritka képesség. Példaként hozhatom föl, hogy ha egy film jó, akkor is a foteljéhez rögzíti az embert, ha csak a közepén téved oda a távirányítóval.
Mert levegője van.

Hogy csak papíron létezik a búcsú, azért jó, mert Nagy úgy érzi, van még dolga a kézilabdában – játékosként is. Mint mondja, ha kell, beszáll a januári dániai világbajnokságon is, megfogalmazásában „szükség esetén”. Udvarias felvetés, hiszen az egyik oldalon van a mondás („A szükség nagy úr”), a másikon pedig a kérdés, ki vagy mi dönt a szükségről: a kapitány(ok), az eredmények, a társak vagy éppen ő maga. Igen, én ez utóbbit sem zárom ki, hiszen 38 évből 22 egy sportágban, három enyhén szólva is mérvadó klubban (Szeged, Barcelona, Veszprém) szül annyi tapasztalatot, hogy sorsdöntő kérdésekben dönthessen a sajátjai között.

És még nem is játszottam ki az aduászt: a 2015-ös bajnoki döntő utolsó, szegedi meccsén biztos győztes veszprémiként az utolsó másodpercekre pályára ráncigálta a szegediektől búcsúzó Vadkerti Attilát, kezébe adta a labdát, s társaival együtt tapsolva hagyta, hogy a klubnál 16 esztendőt eltöltő Vadkerti dobja az utolsó gólt.

Ami engem illet, egy ilyen jelenet után édes mindegy, mi van – a papíron.