Női kézi: súlyos visszaélés, szövetségi vizsgálat a „menedzserügyben”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.15. 16:55
Mint arról néhány napja beszámoltunk, sajtóhírek szerint saját klubjának és munkaadójának átverésére akarta rávenni az FTC női kézilabdacsapatának válogatott játékosát egy magyar menedzser. Azóta kiderült, hogy a sportoló e lehetőséget elutasította. Január 15-én, kedden az is ismertté vált, hogy a menedzser Farkas Mátyás, a játékos Hornyák Dóra – írja a keziszovetseg.hu.

A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján Novák András, az MKSZ operatív igazgatója így nyilatkozott: „A sajtóból értesültünk az ügyről, azonban ameddig teljes körűen nem tájékozódunk, nem szeretnénk elhamarkodott és sarkos ítéletet mondani. Az már az eddig megismert információk alapján is kijelenthető, hogy komoly és súlyos visszaélésre derült fény, és talán az az aggályunk is megalapozott, hogy az eset nem egyedi. A menedzserek nem a szövetség munkatársai vagy partnerei, de a sportágban tevékenykednek és innen szerzik a pénzüket is, ezért a szövetség elnöke alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. Megteszünk minden lépést, ha szükséges, új szabályokat fogunk megalkotni, melyek előkészítésére szakmai bizottságot állítunk fel. A vizsgálat majdani eredményéről és annak pontos következményeiről természetesen tájékoztatást adunk.”Novák András, az MKSZ operatív igazgatója így nyilatkozott: „A sajtóból értesültünk az ügyről, azonban ameddig teljes körűen nem tájékozódunk, nem szeretnénk elhamarkodott és sarkos ítéletet mondani. Az már az eddig megismert információk alapján is kijelenthető, hogy komoly és súlyos visszaélésre derült fény, és talán az az aggályunk is megalapozott, hogy az eset nem egyedi. A menedzserek nem a szövetség munkatársai vagy partnerei, de a sportágban tevékenykednek és innen szerzik a pénzüket is, ezért a szövetség elnöke alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. Megteszünk minden lépést, ha szükséges, új szabályokat fogunk megalkotni, melyek előkészítésére szakmai bizottságot állítunk fel. A vizsgálat majdani eredményéről és annak pontos következményeiről természetesen tájékoztatást adunk.”

Az ügyben érintett másik klub, a Siófok is hivatalos közleményt adott ki kedd délután, melyben jelezte: azonnali hatállyal felbontotta a menedzser által képviselt irodával kötött tartós megbízási szerződését.

FRISSÍTÉS (19.15)

Kedden este Farkas Mátyás is közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyet alább tartalmi változtatás nélkül közlünk.

„Ezúton szeretnék reagálni az elmúlt napokban a sajtóban közzétett, a köztem és a Ferencváros egyik játékosa között folyó privát levelezésre, az azzal kapcsolatban megjelent állításokra. Régóta sikeresen képviselek több tucat hazai és nemzetközi sportolót, ennek köszönhetően számos külföldi és hazai klubbal élő kapcsolatot tartok fenn. A szóban forgó beszélgetés előtt, a játékos kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, több külföldi és hazai megkeresés érkezett hozzám a játékossal és szerződésének időtartamával kapcsolatban. Mivel nem álltunk szerződéses viszonyban a Játékossal, nem álltak rendelkezésre ezek az információk, személyesen nála érdeklődtem a fenti kérdésekben.

Felhívtam a figyelmét a klubváltás lehetőségére és arra, hogy más klubok érdeklődésének az is természetes velejárója, hogy mind ő, mind akkori klubja visszajelzést kap jelenlegi piaci értékéről. Mivel a játékos arról tájékoztatott, hogy elégedett a jelenlegi szerződésével, ezt jeleztem az érdeklődőknek és a beszélgetést nem követték tettek vagy újabb egyeztetés.

A leghatározottabban visszautasítom azokat a vádakat, amelyek szerint a kapcsolatfelvétel célja és a játékos tájékoztatása a saját haszonszerzésemet és a Ferencvárosi Torna Club megkárosítását szolgálta.

Hangsúlyozom, hogy a Ferencváros női kézilabda-szakosztályához közvetített játékosok után eddig soha, egyetlen alkalommal sem részesültem közvetítői díjban, hiszen jutalékot a klubtól soha nem kaptam, nem is kértem!

Szeretnék viszont minden érintettől, így különösen a Ferencvárosi Torna Clubtól elnézést kérni, mert az öltözői hangvételű, privát üzenetváltás során félreérthetően fogalmaztam és ezzel hozzájárultam a jelenlegi szituáció kialakulásához.

Üdvözlettel,

Farkas Mátyás”

 

Legfrissebb hírek

A jó játékvezető résen van – Bonifert Ferenc és Wiedemann Viktor a Szabaddobásban

Kézilabda
2026.06.12. 13:23

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
2026.06.12. 12:20

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2026.06.09. 14:50

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
2026.06.09. 14:10

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Meglepték a szurkolók a BL négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO játékosait – videó

Kézilabda
2026.06.03. 15:28

Kritika és önkritika – egyelőre nem döntött az MKSZ Chema Rodríguez beszámolójáról

Kézilabda
2026.06.02. 15:11
Ezek is érdekelhetik