Női kézi Eb: világbajnokverés – orosz sikerrel indult a torna

Vágólapra másolva!
2018.11.29. 22:33
null
Allison Pineau (kékben) életét megkeserítették az oroszok, a francia átlövő hét kísérletéből csak három gólt dobott (Fotó: AFP)
Az orosz válogatott 26–23-ra legyőzte a házigazda Franciaországot a női kézilabda Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén.

 

Az olimpiai bajnok a világbajnoki címvédő ellen – kell-e ennél izgalmasabb párosítás nyitányként?

Az orosz és a francia válogatott világversenyen legutóbb a 2016-os olimpiai döntőben találkozott egymással, amikor Jevgenyij Trefilov lányai nagyon jó védekezéssel 22–19-es győzelmet arattak.

A franciákat tehát fűthette a visszavágás vágya – főleg hazai közönség előtt –, mégis görcsösen kezdtek, amit Oroszország kihasznált, és az első negyedóra végére három góllal meglépett (3–6). Olivier Krumbholz időkérése után a hazai játékosok összeszedték magukat, a 26. percben egyenlítettek (9–9), és a szünetre döntetlen állással vonulhattak a csapatok (11–11).

A második játékrész elején Franciaország megindult (15–12), de a vendégeknek sikerült megállítaniuk a rohanást (16–16). A mérkőzés ekkor átfordult, a végjátékban már egyértelműen az oroszok játszottak fölényben, akik az utolsó tíz percben két gólnál közelebb nem engedték magukhoz az erőlködő franciákat (23–26).

Az olimpiai bajnok tehát meglepő, ám teljesen megérdemelt győzelmet aratott, többek között a nyolc gólig jutó Darja Dmitrijeva és a hétszer eredményes Darja Szamohina vezérletével. A francia kapuban a Győri ETO klasszisa, Amandine Leynaud harmincszázalékos hatékonysággal védett, míg a Siófok átlövője, Estelle Nze Minko egy gólt dobott.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT (NANCY)
Franciaország–Oroszország 23–26 (11–11)
Legjobb dobók:
Kanor 6, ill. Dmitrijeva 8, Szamohina 7

Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47
Ezek is érdekelhetik