Férfi kézi: „A Veszprémnél normális, hogy magasak az elvárások”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 11:11
null
Manuel Strlek nem felejtette el a Kielce szurkolóit (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kielce kézilabdacsapatával gyakorlatilag mindent megnyert, majd hat sikeres idény után elhagyta a lengyel klubot a Telekom Veszprém kedvéért. A bakonyiak új horvát balszélsője, Manuel Strlek az európai szövetség hivatalos oldalának beszélt arról, hogy milyen érzés volt pályára lépni volt együttese ellen, illetve elmondta elvárásait a szezonnal kapcsolatban.

 

A 2018-as Európa-bajnokság álomcsapatába bekerülő játékos rögtön a BL-csoportkör első mérkőzésén szembekerült korábbi csapatával.

„Különleges meccs volt számomra – kezdte Strlek. – Hat gyönyörű évet töltöttem Kielcében, rengeteg barátot szereztem, de ez a sportról szól. Mindenki a legjobbját akarja nyújtani a csapat kedvéért. Minden jót kívánok nekik a Bajnokok Ligájában.”

„Elégedett vagyok azzal, hogy két ponttal kezdtük a BL-t, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű meccs. A Kielce magas kvalitású együttes, ugyanakkor jelenleg sok sérültje van. Számunkra az a legfontosabb, hogy győzelemmel indítottunk.”

A Veszprém alaposan átalakult a nyáron, kérdés, hogy mennyi időbe telik beilleszkedni az újaknak.

„Sok új játékos érkezett, de úgy vélem, hogy mindannyian jól illeszkedünk a csapatba. Természetesen rengeteg segítséget kaptunk olyanoktól, akik már játszottak vagy edzősködtek itt. Csapatként meccsről meccsre fejlődünk, nagyon sok potenciál van az együttesben. Ljubomir Vranjes és Talant Dujsebajev (Strlek korábbi edzője – a szerk.) egyaránt kiváló szakemberek, más játékfelfogással. Örülök, hogy lehetőségem van mindkettejükkel együtt dolgozni.”

A Veszprém nehéz csoportba került a Bajnokok Ligájában, ennek ellenére egyértelműen az a cél, hogy az előző szezonbeli, csalódást keltő szereplést túlszárnyalva ismét ott legyen a gárda a sorozat négyes döntőjében.

„Az a legokosabb, ha mérkőzésről mérkőzésre gondolkodunk, mert csoportunk összes tagja hihetetlenül erős. Szó szerint minden meccsen pontot lehet veszíteni. Hosszú a szezon, de a Veszprémnél normális, hogy magasak az elvárások. A célunk, hogy visszahódítsuk a bajnoki címet és megnyerjük a kupát, ez viszont nem lesz könnyű, mert a Szegednek csodálatos csapata van. A másik dolog, amit el szeretnénk érni, az a final four a BL-ben. Azt pedig már láttuk az elmúlt években, hogy Kölnben bármi megtörténhet.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
7 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik