Férfi kézi: egész pályás kapusgóllal jutott döntőbe a Fradi – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.03. 23:26
Hatalmasat küzdve, egy utolsó másodperces, egész pályás kapusgóllal győzött a Ferencváros a Nagybánya ellen a Konkoly Károly Emléktorna elődöntőjében.

Horváth Attila már a torna előtt elmondta, hogy negyedóránként cserélgetni fogja a sorokat, nem nyúl bele a meccsbe, igyekszik mindenkinek ugyanannyi játéklehetőséget adni, azaz nem az eredmény lesz a legfontosabb a torna két mérkőzésén.a torna előtt elmondta, hogy negyedóránként cserélgetni fogja a sorokat, nem nyúl bele a meccsbe, igyekszik mindenkinek ugyanannyi játéklehetőséget adni, azaz nem az eredmény lesz a legfontosabb a torna két mérkőzésén.

Az első félidő ennek megfelelően csapongó játékot hozott, felváltva vezettek a felek, és a szünetre 15–15 lett az eredmény. A második félidőt jobban kezdte a Ferencváros, 19–16-ra meglépett, de a vendégek nem adták magukat, és tíz perccel a vége előtt ismét náluk volt az előny 28–27-re.

A Fradi hivatalos honlapja szerint a hajrá elképesztően izgalmasra sikerült, két és fél perccel a lefújás előtt még két góllal vezetett és kettős emberelőnybe került a Nagybánya. Azonban a előnye, és kettős emberelőnybe került az ellenfél. A mieink azonban nem adták fel, a fiatal grúz átlövő, Tejmuraz Orjonikidze két góljával sikerült egyenlíteni.

Nyolc másodperccel a vége előtt a győzelemért támadhatott Nagybánya, amikor Ancsin Gábor labdát szerzett, Marián Zernovic kapus kiváló helyzetfelismeréssel úgy lőtt egész pályás gólt az üres kapura, hogy elcsúszott, így a földön ülve fogadta a társak gratulációját.

A nap másik mérkőzésén a Balatonfüred 28–25-re verte a Budakalászt.

A VASÁRNAPI PROGRAM
a 3. helyért
13.30:
Budakalász–Nagybánya
döntő
16.00:
Ferencváros–Balatonfüred

A döntő és az eredményhirdetés után, 18 órától közönségtalálkozó lesz, amelyre a belépés ingyenes.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Férfi kézi: ezúttal nem annyira simán, de az ETO a Magyar Kupában is legyőzte a Fradit

Kézilabda
2026.09.30. 19:36

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.27. 19:32

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

Férfi kézi NB I: újrajátszás lesz a Győr–Fradi esetében; 20 góllal legyőzte a Dabast a Veszprém

Kézilabda
2026.09.11. 19:40

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
2026.08.31. 16:20

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04