Női kézi: K. Bulatovics újra visszatér a Buducsnoszthoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.26. 16:32
null
Bulatovics újra Buducsnoszt-mezbe öltözik (Fotó: AFP)
Végül azoknak lett igazuk, akik Katarina Bulatovics Rosztovból való távozása után azt jövendölték, hogy visszatér a Buducsnoszt Podgoricához. Hivatalos bejelentés még nincs a klub részéről, de a 33 éves jobbátlövő egy interjúban maga erősítette meg az információt.

Mint ismert, Bulatovics közös megegyezéssel bontott szerződést a már Ambros Martín irányította Rosztov-Donnal, a minap pedig arról beszélt, hogy másodszor is visszatér korábbi sikerei helyszínére, Podgoricába.

A jobbátlövő 2008 és 2012, valamint 2014 és 2017 között játszott a Buducsnosztban, amellyel 2012-ben és 2015-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Számomra is váratlanul gyorsan történtek az események, de az a lényeg, hogy harmadszor is magamra húzhatom a klub mezét. Motivált vagyok, ha nem lennék az, és már nem akarnék nyerni, nem folytatnám a kézilabdát. Hiszek benne, hogy a fiatal podgoricai csapat még előrébb léphet a következő szezonban, és ebben én is tudok segíteni. A montenegrói válogatott szintén szép jövő előtt áll” – mondta Bulatovics a portalanalitika.me-nek.

Hirtelen érkeztem, ám boldog és elégedett vagyok a váltással. Én leszek a csapat egyik legtapasztaltabb játékosa, de sokat remélek az új idénytől. Ismerem az edzőt, a rendszerét, és az együttes nagy részét, szóval nem lesz baj az újbóli beilleszkedésemmel” – tette hozzá a játékos, aki reméli, a Moracsa-csarnok ismét rettegett helyszín lesz a vendégcsapatok számára.

Bulatovics érkezésének már csak azért is örülhet Dragan Adzsics edző, mert Djurdjina Malovics a nyáron a Ferencvároshoz távozott.

 

Legfrissebb hírek

BL-csapatból igazolt irányítót a Fehérvár női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.02.26. 18:49

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Ukrán balátlövőt igazolhat a Pick Szeged

Kézilabda
2026.02.17. 10:30

Magyar válogatott átlövőt igazolt a Ferencváros – hivatalos

Kézilabda
2026.02.11. 15:29

Simán nyert, és már negyeddöntős a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.07. 19:30

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34
Ezek is érdekelhetik