Kézilabda: retteghet a duplázástól a Löwen és a Kiel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.06. 17:13
Nem véletlenül kérték korábban többször is a német klubok, hogy az Európai Kézilabda-szövetség alakítsa át a Bajnokok Ligája rendszerét: a szezonban már másodszor fordulhat elő, hogy a Rhein-Neckar Löwennek a hétvége mindkét napján pályára kell lépnie.

Ősszel volt az első ütközés a Bundesligában és a BL-ben, november 11-én szombaton a csapat 29–23-ra nyert az SC DHfK Leipzig vendégeként, majd Spanyolországba repült, ahol másnap 26–26-ös döntetlent játszott az FC Barcelonával.

Március 24–25-én hasonló eset fenyeget, és a helyzetet nehezíti, hogy a Löwen mellett a Kiel is ugyanilyen bajba kerülhet, a felek ugyanis egymással vívnak honi csúcsrangadót úgy, hogy az ARD közszolgálati televízió szombaton közvetíti a mérkőzést.

Ugyanakkor a két német együttes a BL nyolcaddöntőjében is érdekelt lesz. A Löwen a Kielcével kezd idegenben, és mivel a lengyel bajnok mindig a hétvégén játssza a hazai meccseit, csak a vasárnapi időpont jöhet szóba. Azaz amennyiben a klubok és a jogtulajdonosok nem tudnak megegyezni, a Löwen újra duplázni fog azon a hétvégén.

„Ez elképzelhetetlen terheket ró a játékosokra. A hétvégén ott lesz a plusz adrenalin, de a novemberi esetből kiindulva utána kitörjük a nyakunkat” – nyilatkozta Christopher Monz, a Löwen sajtófőnöke, utalva arra, hogy a legutóbbi duplázást követően egymás után három tétmeccset is elbukott a csapat.

Hasonló helyzetben lenne a Kiel is, amely a kiírás értelmében ugyancsak a hétvégén, értelemszerűen vasárnap szerepel a Mol-Pick Szeged otthonában. „Nem kell elmagyaráznunk, ez mekkora hátrány lenne nekünk” – mondta Christian Robohm, a Kiel sajtófőnöke.

FÉRFI KÉZILABDA BL
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Montpellier HB–Barcelona
Skjern HB–Telekom Veszprém
Meskov Breszt–HBC Nantes
IFK Kristianstad–Flensburg-Handewitt
Vive Kielce–Rhein-Neckar Löwen
Mol-Pick Szeged–THW Kiel

A két csoportgyőztes, a francia Paris Saint-Germain és a címvédő Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.

Legfrissebb hírek

A Veszprém halovány játékkal, öt góllal kikapott az Aalborgtól

Kézilabda
2026.03.12. 20:39

A PSG legyőzte a Magdeburgot, a hatodik helyen zárt a Szeged – így néz ki a folytatás a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.11. 22:44

A Szeged idegenbeli döntetlennel zárta a férfi kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2026.03.11. 20:33

Lukács és Imre is a mezőny legeredményesebbje volt a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.03.11. 09:05

Még van esélye a Szegednek megszerezni a negyedik helyet a BL-csoportjában

Kézilabda
2026.03.11. 08:09

Nem rózsás a csapataink helyzete a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.07. 12:16

Sokba került a leolvadás: hatgólos előnyről kapott ki a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 22:22

Bánhidi Bence: A legjobb szó a GOG-ra a kiszámíthatatlan

Kézilabda
2026.03.05. 09:03
Ezek is érdekelhetik