Férfi kézi: Jícha nyártól visszatér a Kielhez – hivatalos

2018.03.16. 14:51
A német élvonalbeli THW Kiel kézilabdacsapata hivatalos honlapján erősítette meg a korábbi sajtóhíreket: Filip Jícha a nyártól csatlakozik az edzői stábhoz.

A korábbi világklasszis cseh balátlövő 2007 és 2015 között játszott a Kielben, majd a Barcelonához igazolt, tavaly nyáron makacs sérülései miatt pályafutása befejezése mellett döntött. A 35 éves Jíchát a német sajtó már összeboronálta a Kiellel, a német klub pénteken közleményben erősítette meg, hogy nyártól ő lesz Alfred Gíslason vezetőedző segítője. Jícha hároméves szerződést írt alá.német sajtó már összeboronálta a Kiellel, a német klub pénteken közleményben erősítette meg, hogy nyártól ő lesz Alfred Gíslason vezetőedző segítője. Jícha hároméves szerződést írt alá.

„Kielben éltem át karrierem legszebb pillanatait. Kimondhatatlanul büszke vagyok, hogy másodedző lehetek ennél a nagyszerű klubnál, amelynél rendkívül sikeres időszakot töltöttem játékosként – idézi a Kiel honlapja Filip Jíchát. Örülök ennek a lehetőségnek. Keményen fogok dolgozni, mindenben segítem Alfred munkáját, illetve szeretnék mindent megtanulni mellette.”

Jícha a nyáron elkezdi a német szövetség (DHB) edzőképzését, amely 2019 májusáig tart. Gíslason vezetőedző szerződése épp jövő nyáron jár le, a helyi sajtó szerint nem elképzelhetetlen, hogy az izlandi vezetőedző távozásával cseh segítője veszi át az irányítást.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Bajnokok Ligája-induló a Melsungen

Kézilabda
2026.06.07. 17:44

Imre Bence öt gólja ellenére kikapott a THW Kiel – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.06.03. 23:07

„Magyaros” döntő lesz a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2026.05.30. 17:31

Férfi kézi El: kisorsolták az elődöntőket, elkerülték egymást a „magyaros” csapatok

Kézilabda
2026.05.08. 14:38

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.04.28. 22:28

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2026.04.12. 22:03

Rosszul öregedtek Imre Bence két évvel ezelőtti szavai, de a Fradi továbbra is a szíve csücske

Kézilabda
2026.04.05. 14:18

Férfi kézilabda El: tizenhárom magyar gól a keddi fordulóban

Kézilabda
2026.03.03. 20:48
Ezek is érdekelhetik