Férfi kézi: Vranjes levelet írt az NB I-es csapatok edzőinek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.30. 16:08
Ljubomir Vranjes, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnokság után már beszélt arról, hogy a jövőben szeretne szorosabb együttműködést kialakítani a magyar edzőkkel. A Telekom Veszprémet is irányító szakember azóta a tettek mezejére lépett.

„A napokban írtam levelet az összes NB I-es csapat edzőjének – mondta Ljubomir Vranjes a Nemzeti Sportnak. – Azt kértem, hogy legyen szorosabb a munkakapcsolatunk, fokozottan figyeljék, segítsék a kerettagok felkészülését, valamint tegyenek javaslatot az újabb fiatal tehetségek megfigyelésére, keretbe hívására, kipróbálására. Ismétlem önmagam, mert már korábban is mondtam, egyedül nem sokra mehetek, nincsenek varázstrükkjeim a csapatépítésre, amelyhez az alapokat a klubokból kell hozniuk a fiúknak. Látható és átvehető a példa a világ élmezőnyébe tartozó spanyol, francia, dán, horvát együttestől is. Nekünk ellenük és velük kell versengeni.”„A napokban írtam levelet az összes NB I-es csapat edzőjének – mondta Ljubomir Vranjes a Nemzeti Sportnak. – Azt kértem, hogy legyen szorosabb a munkakapcsolatunk, fokozottan figyeljék, segítsék a kerettagok felkészülését, valamint tegyenek javaslatot az újabb fiatal tehetségek megfigyelésére, keretbe hívására, kipróbálására. Ismétlem önmagam, mert már korábban is mondtam, egyedül nem sokra mehetek, nincsenek varázstrükkjeim a csapatépítésre, amelyhez az alapokat a klubokból kell hozniuk a fiúknak. Látható és átvehető a példa a világ élmezőnyébe tartozó spanyol, francia, dán, horvát együttestől is. Nekünk ellenük és velük kell versengeni.”

A magyar kapitány azt sajnálja leginkább, hogy a formálódó válogatottja nem tudott újabb három meccset játszani az Eb-n, mert hogy „semmilyen tréning nem helyettesíti, nem pótolja a világversenyeken szerezhető tapasztalatokat. Nekünk az új összeállításban erre lett volna, illetve lesz szükségünk.”

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Sipos Adrián: Örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek

Kézilabda
2026.06.28. 16:39

Chema Rodríguez: Szerettem a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni

Kézilabda
2026.06.24. 11:12