Női kézi-vb: Bódi Bernadett szerint félreértették a szavait

2017.12.06. 19:48
A magyar női kézilabda-válogatott jobbszélsője, Bódi Bernadett által tett korábbi televíziós nyilatkozat kapcsán szólaltatta meg a szövetség a játékost.

„Úgy érzem, hogy félreértették a szavaimat, amikor arról beszéltem, hogy Háfra Noémivel először játszunk nagy tornán együtt. Mint ahogy az interjúban is elmondtam, Noni fiatal, bizonyítani szeretne, és ez sikerül is neki, remekül teljesít eddig a világbajnokságon – idézi Bódi Bernadettet a szövetség közleménye.– Nagyon tehetséges játékos, nem véletlenül van itt a válogatottal, jól illeszkedett be a közösségbe is, amikor pályára lépett, újonc létére mindig segítette a csapatot a játékával, pontosan tudom, hogy ez milyen nehéz fiatalként. Nyilván időbe telik, amíg tökéletesen összerázódunk, ám ez természetes."„Úgy érzem, hogy félreértették a szavaimat, amikor arról beszéltem, hogy Háfra Noémivel először játszunk nagy tornán együtt. Mint ahogy az interjúban is elmondtam, Noni fiatal, bizonyítani szeretne, és ez sikerül is neki, remekül teljesít eddig a világbajnokságon – idézi Bódi Bernadettet a szövetség közleménye.– Nagyon tehetséges játékos, nem véletlenül van itt a válogatottal, jól illeszkedett be a közösségbe is, amikor pályára lépett, újonc létére mindig segítette a csapatot a játékával, pontosan tudom, hogy ez milyen nehéz fiatalként. Nyilván időbe telik, amíg tökéletesen összerázódunk, ám ez természetes."

„Valamennyi játékostársammal és a stábbal azon vagyunk, hogy együtt sikerre vezessük a nemzeti csapatot. Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam, hiszen semmiféle konfliktus nincsen Noémi és közöttem, s a csapaton belül sem. Mindent megteszünk a sikerért a mérkőzéseken és azon kívül is, itt Németországban pedig fantasztikus támogatást kaptunk a szurkolóktól, és érezzük, hogy nagyon sokan drukkolnak nekünk otthonról is."

A magyar válogatott a továbbiakban kizárólag a Lengyelország elleni, csütörtöki meccsre kíván koncentrálni.

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
10 órája

„Végre eldobhattam a mankót” – Albek Anna az Eb-t beáldozta, de úgy érzi, jó úton halad Metzben

Kézilabda
2026.10.09. 14:22

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Golovin Vlagyimir: Összetettebb játék kell a válogatottól

Kézilabda
2026.09.29. 12:40

Elindult a jegyértékesítés a franciák elleni női kézimeccsre

Kézilabda
2026.09.28. 15:14

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2026.09.27. 14:50

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
2026.09.26. 17:58

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
2026.09.26. 15:44