Női kézi: Nagyon mérges voltam magamra – Szabó Edina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.29. 10:55
null
Szabó Edina (Fotó: Török Attila)
Szabó Edina, az Érd női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Digi Sport szerdai napindító műsorában, a Reggeli Startban megindokolta, miért ajánlotta fel lemondását azt követően, hogy csapata a hazai tízgólos győzelem után a visszavágón 11-gyel kikapott az Issy Paris-tól, és kiesett az EHF-kupából. Mint beszámoltunk róla, a csapat vezetősége nem fogadta el a lemondását.

 

Szabó Edina emlékeztetett: óriási csalódás érte őket, hiszen nagyon készültek arra, hogy a nemzetközi porondon maradandót alkossanak. Nem ez volt az első eset, hogy az élet keresztülhúzta a számításaikat, korábban mégsem ajánlotta fel a lemondását, viszont…

„...most úgy éreztem, hogy hibáztam, és nagyon mérges is voltam magamra.”

A tréner hozzátette: nem a játékot illetően hibázott – szerinte a játékosok és a stáb tapasztalt szakmai közösséget alkotnak, ezzel Párizsban sem volt gond –, de abban igen, „hogy azt gondoltam, elég lesz az, hogy nagyon szeretnénk továbbjutni, de ez kevés volt”.

Az érdi vezetőedző hangsúlyozta: a francia csapat nagyon jó erőkből áll, korábban már ledolgozott tetemes hátrányt. Ezt nem hagyták figyelmen kívül a felkészülés során, mégis, amikor a párizsi visszavágón kezdtek rosszul alakulni a dolgok, ő sem találta meg a megoldást, bár „amiről azt gondoltam, hogy meg lehet csinálni, azt megcsináltam”.

„Az első félidőben veszítettük el a mérkőzést, akkor még lett volna lehetőség arra, hogy saját kezünkben tartsuk a sorsunkat. Ha egy nemzetközi mérkőzésen megadod az esélyt az ellenfélnek, hogy esetleg véghez vigyen egy ilyen nagy bravúrt, akkor már a körülmények sem adottak ahhoz, hogy olyat lépj, ami ezt a helyzetet megváltoztathatja.”

S hogy végül is miért nem bánja, hogy a vezetőség nem fogadta el a lemondását?

„Nem lehet az ember munkáját, egy ilyen csapatot egyik pillanatról a másikra otthagyni, talán nem is volt igazán átgondolt tőlem, de annyira mérges voltam magamra… Nagyon határozott edző vagyok, és beleéltem magam abba, hogy jó vége lesz (az Issy Paris elleni párharcnak), ebből született a hirtelen döntés… Az, hogy (általában) egy csapat kiáll az edző mellett, számomra is váratlan fordulat volt, ez nem szokás. Nagyon jó érzés, hogy a lányok így tettek. Én is kiállok a játékosaim mellett, mindig nagyon jól dolgoznak.”

Szabó szerint csapata eddig jó szezont fut, és „bár az eredmény meghatározó” Érden, érzékeltette: a helyi kézilabdázás ügyének szolgálata többet jelent számára annál, mint hogy „egy ilyen nagyon borzasztó meccs” miatt feladja.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Ligetvári Patrik: Számunkra minden mérkőzés kulcsmeccs

Kézilabda
2026.02.14. 07:17
Ezek is érdekelhetik