Kézilabda: ebből az öt edzőből kerül ki 2017 legjobbja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.24. 18:52
A Handball-Planet.com a hagyományoknak megfelelően a játékosok után az edzők közül is megválasztja az év legjobbját. A szakemberek közül a 30 fős, szakújságírókból álló zsűri voksai (a Nemzeti Sportot és Magyarországot Simon József képviseli) alapján választották ki azt az ötöt, akikre a szurkolók is szavazhatnak december 7-ig.

A férficsapatokat irányító mind az öt jelölt szövetségi kapitány, s közülük hárman két fronton bizonyítottak az idén, hiszen klubot is irányítanak.

A spanyol Raúl González a macedón válogatott szövetségi kapitánya, illetve a BL-győztes Vardar Szkopje szakvezetője.

A montenegrói Veszelin Vujovics a szlovén válogatott mellett a Kopert irányítja, Nikolaj Jakobsen pedig a Rhein-Neckar Löwenen felül a dán válogatott szakmai munkájáért felel.

Rajuk kívül Didier Dinart, a francia, illetve Cristian Berge, a norvég válogatott kapitánya van versenyben a szakértők és a szurkolók voksaiért.

A szavazás ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

Itt a lista: Mbappé, Ferran Torres, Haaland, Messi – ők is versenyben vannak a vb legszebb góljáért (videó)

Foci vb 2026
2026.07.21. 08:27

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Kézi: negyeddöntőbe jutott az U20-as férfi Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.14. 20:42

Kézilabda: nagyarányú vereség az U20-as férfi Eb középdöntőjében

Utánpótlássport
2026.07.13. 20:44

Kézilabda: a szlovénokat is legyőzte az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.09. 20:33

Kézilabda: győzelemmel kezdett az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.08. 20:06