Női kézi: A vesztes nem bűnös – mondja a Fradi edzője

2017.06.20. 12:43
Abban léptük a legnagyobbat előre, ahogyan a kudarcot kezeljük – többek között ezt mondja Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője a klub honlapján megjelent interjúban, amelynek témája: a női kézilabda NB I második helyén végző csapat idényének értékelése.

„Meggyőződésem, hogy abban léptük a legnagyobbat előre, ahogyan a kudarcot kezeljük. Hiszek abban, hogy amikor a játékos vereséget szenved, akkor finoman szólva sem boldog, vagyis van elég baja, nem szabad nekünk rátennünk még egy lapáttal, hanem azzal kell foglalkoznunk, hogy miként hozhatjuk ki ebből. Sőt akár magunkat, a stábban dolgozókat is. Magyarország, illetve a teljes kelet-európai blokk úgy szocializálódott, hogy a vesztes egyenlő a bűnössel. Ezen a felfogáson próbálunk mi változtatni, hogy a játékosok, a kollégák, vagy én ne érezzem úgy magam, mintha, például, loptam volna” – idézi Elek Gábort a fradi.hu, emlékeztetve: az interjú második része szerdán lesz elolvasható a klubhonlapon.
Elek Gábort a fradi.hu, emlékeztetve: az interjú második része szerdán lesz elolvasható a klubhonlapon.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35