Kézi: a veszprémi vereség után edzőváltás Zágrábban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.06. 11:29
null
Slavko Goluza személyében rutinos, a klubhoz kötődő szakember irányítja a Zagrebet a szezon végéig (Fotó: AFP)
Silvio Ivandija állásába került, hogy csapata, a PD Zagreb kettős vereséggel búcsúzott a Telekom Veszprém ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Utódja a szezon végéig Slavko Goluza, korábbi veszprémi légiós és horvát szövetségi kapitány lesz.

 

A szakember azonban csak a nyárig irányítja a zágrábiakat, hiszen a következő idényben már a szlovák bajnok Tatran Presov szakmai munkájáért felel.

„A Zagreb az én klubom. Ott lettem felnőtt játékos, náluk ismerték meg a nevemet. A Zagrebtől mindent megkaptam, remélem, hogy most valamit visszaadhatok. Ezer szállal kötődöm a klubhoz, most beugrottam, hogy segítsek” – mondta Goluza, aki két részletben tizenegy évet töltött el játékosként az egyesületben, amelyben kezdte és zárta felnőttkarrierjét. A válogatott irányítása előtt edzőként is állt már a klub alkalmazásában, míg szövetségi kapitányként több mostani Zagreb-játékossal dolgozott a felnőtt, illetve a korosztályos válogatottban.

Távozott a horvát klubtól Ivandija segítője is, Vladimir Jelcic, aki 1996-ban Goluzával együtt lett olimpiai bajnok.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A Veszprém álma az övé is – sztárportré Lukas Jörgensenről

Képes Sport
2026.08.25. 15:42

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

A Veszprém 14 góllal legyőzte spanyol ellenfelét Santanderben

Kézilabda
2026.08.19. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05