Női kézi: „A következő két-három hét az egész évünket meghatározza”

2017.03.31. 13:58
Az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője, Elek Gábor, valamint a csapat 23 esztendős balszélsője, Schatzl Nadine beszélt a következő hetekben a zöld-fehérekre váró kemény feladatokról.

Kihívásokkal teli hetek várnak a Ferencváros női kézilabdacsapatára. Elek Gábor tanítványai a következő hét napban három fontos mérkőzést játszanak: előbb a Magyar Kupa négyes döntőjében lépnek pályára (szombaton elődöntő a Dunaújváros ellen, vasárnap helyosztó), majd április 8-án a címvédő CSM Bucuresti lesz a budapesti csapat ellenfele a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén.

„A Dunaújváros kemény ellenfél, ráadásul jó formában van. Okozhat meglepetést, komolyan kell venni az újvárosiakat, ha kupadöntőt akarunk játszani. A következő két-három hét az egész évünket meghatározza. Amit elhatározott a csapat, teljesítettük hellyel-közzel, de ezzel nem elégszünk meg, többet szeretnénk. Most dől el, hogy lesz-e több vagy sem” – mondta Elek Gábor vezetőedző a FradiMédiának.

A zöld-fehér együttes majdnem hiánytalanul várja a közelgő erőltetett menetet. A legutóbbi edzésen már részt vett a közös munkában a néhány hete kisebb sérüléssel bajlódó Hornyák Dóra, és az Érd elleni mérkőzésen egy ütközés következtében megsérült Schatzl Nadine is.

„Már sokkal jobban vagyok, voltam gyógytornásznál a héten, és már be tudtam állni edzeni – árulta el Schatzl. – Valóban nagy terhelés áll előttünk, a tőlünk telhető legjobban szeretnénk szerepelni. Döntőt akarunk játszani vasárnap, és ha úgy alakul, megszerezni az aranyérmet, majd utána győzelemmel szeretnénk hazatérni Bukarestből.”

NŐI KÉZILABDA, MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ, KECSKEMÉT
Április 1., szombat

14.10: Győri Audi ETO KC–DVSC-TVP
16.10: FTC-Rail Cargo Hungaria–Dunaújvárosi Kohász KA
Április 2., vasárnap
13.45: a 3. helyért
16.00: döntő

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA

Április 7., 19.00: CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román)

Április 9., 17.00: Metz (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC
Április 15., 19.00: GYŐRI AUDI ETO KC–Metz (francia)

Április 9., 17.00: Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón)
Április 15., 17.30: Vardar Szkopje (macedón)–Midtjylland (dán)

Április 9., 19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég)
Április 15., 17.00: Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Elek Gábor szerint három győzelemmel kellene rajtolnia az Esztergomnak

Kézilabda
2026.08.22. 09:15

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05