Női kézi: négy kulcsemberével hosszabbított a Siófok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.15. 11:11
null
Erősödött a Siófok: négy kulcsjátékosa hosszabbított (Fotó: siofokkc.hu)
Denisa Dedu, Gabriela Perianu és Marie Paule Gnabouyou szerződtetését követően – a három légiós nyáron érkezik – a Siófok élvonalbeli kézilabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy hosszabbított négy kulcsjátékosával.

 

„Két hónapja vagyok Siófokon, az első pillanattól kezdve nagyon jól érzem magam, az a bizonyos kémia működik köztem és a klub között. A hosszabbítással kapcsolatban hamar megegyeztem a vezetőséggel. Boldog vagyok, hogy jövőre is ebben a csapatban játszhatok. Szeretem a társaimat, egy igazán jó közösség van kialakulóban” – nyilatkozta Katarina Jezic, aki decemberben, Aszma el-Gaui távozása után érkezett Siófokra és pillanatok alatt meghatározó játékos lett.

„A Siófok mindent megtett annak érdekében, hogy meghosszabbítsam a szerződésem, és jólesik az a bizalom, amit felém táplálnak. Boldogan írtam alá az új kontraktusost és hiszek abban, hogy egy ilyen nagy ambíciókkal rendelkező klubbal el tudjuk érni a következő szezonban a kitűzött célokat” – mondta a 2016 nyarán érkező Estelle Nze Minko.

„A Siófokon töltött hat szezonom után, nem meglepő, hogy a hosszabbítás mellet döntöttem. A klubbal ugyanazok a céljaink, így nem volt nehéz megegyezni. Úgy érzem, hogy számítanak rám és hasznos tagja tudok lenni a jövő csapatának” – nyilatkozta a csapatkapitány, Németh Csilla, a védelem oszlopa.

„Nagyon örülök, hogy aláírtam az új szerződésemet. Az elmúlt években nem sikerült elérnünk a klub által kitűzött célokat, de remélem, hogy ez az elkövetkezendő években megváltozik. Szeretnénk jövőre nemzetközi kupát érő helyen végezni a bajnokságban” – mondta Such Nelli, aki három évvel ezelőtt a Ferencvárosból érkezett.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
10 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30