Női kézi: rendezhetünk-e vb-t 2021-ben vagy 2023-ban?

MTI MTIMTI MTI
2017.01.17. 11:36
Jövő vasárnap Párizsban kiderül, hogy Magyarország rendezheti-e a 2021-es vagy a 2023-as női kézilabda-világbajnokságot.

A helyszínkijelölés az egyik napirendi pontja a nemzetközi szövetség (IHF) tanácsülésének. A magyar pályázat bemutatására jövő pénteken kerül sor az IHF vezetői előtt, ugyancsak a francia fővárosban.

A magyar szövetségnek (MKSZ) az IHF tavaly ősszel jelezte a jelentkezési lehetőséget, miután Magyarország a 2021-es és a 2023-as férfi világbajnokság rendezési jogát nem kapta meg.

A magyar pályázatban Győr, Veszprém, Budapest, Tatabánya, Szeged és Debrecen szerepel lehetséges helyszínként. A 2021-es tornáért az egyetlen ellenfél Spanyolország – amely még soha nem rendezett női világ – vagy Európa-bajnokságot –, míg a 2023-as vb-ért Oroszország, valamint a közös norvég-dán-svéd pályázat.

Horváth Gabriella, az MKSZ nemzetközi igazgatója kedden az MTI-nek elmondta, az IHF képviselői decemberben tartottak helyszíni szemlét Magyarországon, és „rendkívül elégedettek voltak a látottakkal, annak ellenére, hogy csak néhány csarnokot és szállást tudtunk nekik megmutatni, ugyanakkor ígéretesnek tartották, hogy mindenhol tapasztalt szervezőkkel találkoztak”.

Magyarország 1982-ben és 1995-ben rendezett női világbajnokságot (utóbbit Ausztriával közösen), 2004-ben és 2014-ben Európa-bajnokságot (utóbbit Horvátországgal együtt).

 

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22