Férfi kézi-vb: „A magyar kézilabda jobb annál, amit eddig mutattunk”

MTI MTIMTI MTI
2017.01.22. 19:11
Négy góllal vette ki a részét a Dánia elleni vb-nyolcaddöntős sikerből (27–25) Balogh Zsolt. A Mol-Pick Szeged kézilabdázója a lefújás után kijelentette: alig tudja felfogni, hogy megverték az olimpiai bajnokot.

„Fantasztikus győzelmet arattunk. Ezért szép a sport, hiszen két nappal ezelőtt még hiányoltunk négy pontot, amit a csoportkörben megszerezhettünk volna, de összekaptuk magunkat, amiért az egész csapatnak jár a gratuláció – mondta Balogh Zsolt a távirati irodának. – Voltak rontásaink, de ezzel most szerintem senki nem foglalkozik. Ilyen játékkal és hozzáállással most már bármeddig eljuthatunk.”

„Nagyon akartunk, igazán együtt voltunk és jól védekeztünk. Bizonyítottuk, hogy a magyar kézilabda jobb annál, amit eddig mutattunk” – fogalmazott a szintén négy találatig jutó Dzsamali Iman.

Juhász Ádám elmondta, a játékosok arról beszéltek maguk között, az nem lehet, hogy ennyit készültek, és csak két Európán kívüli csapatot győznek le a világbajnokságon.

„Végig élveztem a játékot. Visszatért a csapatkapitányunk és fegyelmezetten kézilabdáztunk, ennek köszönhető a sikerünk” – nyilatkozta a Tatabánya játékosa, aki ezúttal is nagyon sokat, 28 és fél percet játszott, ezalatt hat lövésből négy gólt szerzett.Balogh Zsolt a távirati irodának. – Voltak rontásaink, de ezzel most szerintem senki nem foglalkozik. Ilyen játékkal és hozzáállással most már bármeddig eljuthatunk.”

„Nagyon akartunk, igazán együtt voltunk és jól védekeztünk. Bizonyítottuk, hogy a magyar kézilabda jobb annál, amit eddig mutattunk” – fogalmazott a szintén négy találatig jutó Dzsamali Iman.

Juhász Ádám elmondta, a játékosok arról beszéltek maguk között, az nem lehet, hogy ennyit készültek, és csak két Európán kívüli csapatot győznek le a világbajnokságon.

„Végig élveztem a játékot. Visszatért a csapatkapitányunk és fegyelmezetten kézilabdáztunk, ennek köszönhető a sikerünk” – nyilatkozta a Tatabánya játékosa, aki ezúttal is nagyon sokat, 28 és fél percet játszott, ezalatt hat lövésből négy gólt szerzett.

A DÁNOK ELLENI MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHATNAK!

A magyar válogatott a keddi negyeddöntőben Norvégiával csap össze 17 órától.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–DÁNIA 27–25 (13–12)

 

Legfrissebb hírek

Horvát–spanyol és dán–szlovén csata lesz – kisorsolták a férfi kézilabda-vb csoportbeosztását

Kézilabda
2026.06.10. 19:01

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
2026.06.09. 14:10

Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
2026.06.09. 12:55

Sipos Adrián: Még mindig érzem magamon a fejlődés lehetőségét

Kézilabda
2026.06.05. 08:53

Kritika és önkritika – egyelőre nem döntött az MKSZ Chema Rodríguez beszámolójáról

Kézilabda
2026.06.02. 15:11

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
2026.05.22. 18:29

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
2026.05.22. 08:22

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
2026.05.21. 19:15
Ezek is érdekelhetik