SEHA-liga: a Veszprém otthon megkínlódott a Breszttel

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 20:32
null
A lendületesen játszó Nagy László nyolc gólt szerzett (Fotó: NS-archív/Veres Viktor)
A férfi kézilabda SEHA-ligában a Telekom Veszprém hazai környezetben egy góllal nyert a fehérorosz Meskov Breszt ellen.

 

Tizenöt percnyi előnyt adott ellenfelének az álmosan, visszafogottan kezdő Veszprém. A határozott védőmunkával adós házigazdák gyorsan hátrányba kerültek, majd iparkodniuk kellett, hogy a két-háromgólos különbség eltűnjön. Az első félidő végjátékára azonban már sikerült fordítania a házigazdának, amely egygólos előnnyel mehetett pihenőre (17–16).

A második felvonás elején gyorsan meglépett néggyel a Veszprém, úgy nézett ki, hogy a félidőben sikerült rendezni a sorokat. A Breszt azonban nem akart ehhez asszisztálni, és még mielőtt nagyobb lett volna a baj, visszavette a vezetést. A fonalat elveszítő Veszprém ezután kiegyenlített csatába bocsátkozott, egymás nyakán voltak a felek.

Lékai Máté irányításával és a sérülése után ismét teljes fordulatszámon pörgő Nagy László vezérletével támadásban jól muzsikált a hazai együttes, de ez továbbra sem párosult kellően hatékony védőmunkával. Fél perccel a vége előtt egygólos hátránynál támadhattak a vendégek, de az időkérés után a világ egyik legjobb irányítója, Pavel Atman kezéből kiesett egy passz, így a Veszprém már eljátszadozhatott az idővel (31–30).

FÉRFI KÉZILABDA, SEHA-LIGA
ALAPSZAKASZ
TELEKOM VESZPRÉM–MESKOV BRESZT (fehérorosz) 31-30 (17–16)
Veszprém, 2500
néző. V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
VESZPRÉM: Alilovic – LÉKAI 4, NAGY L. 8, Schuch, Nilsson 3, Ilics 2, Ugalde. Cs: MIKLER (kapus), GAJIC 9 (4), Iváncsik G. 1, Ch. Rodriguez 1, Ancsin, Blagotinsek 2, Gulyás 1, Kopljar. Edző: Xavier Sabaté
BRESZT: Pesic – Prodanovics 4, KRISTOPANS 4, Tjumencev 3, SZTOJKOVICS 9 (3), DZSAMALI 4, Vukic. Cs: Mijatovics (kapus) Nyikulenko, Sumak 1, Osztrousko 1, Silovics 1, Atman, Jurinok 1, D. Rutenka 2. Edző: Szergej Bebesko
Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–4. 15. p.: 9–12. 23. p.: 14–13. 34. p.: 20–17. 44. p.: 22–21. 52. p.: 26–27
Kiállítások: 4, ill., 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill., 4/3
MESTERMÉRLEG:
Xavier Sabaté:
– Nehéz volt a felkészülés, mert sok játékosunk játszott vasárnap idegenben, nekik sokat kellett utazniuk. Örülök, hogy Nagy László felgyógyult, Lékai Máté és Iváncsik Gergő is jól játszott, ők egyre jobbak lesznek, ahogy visszanyerik az erejüket. Büszke vagyok a csapatra, mert keményen dolgozik, aki akarja, megnézheti, az ajtó nyitva áll bármikor.
Szergej Bebesko: – Nem volt egyszerű összeszedni a csapatot a válogatott hét után. Végig harcoltunk, de a kulcspillanatokban nem hoztunk jó döntéseket.
A JÁTÉKNAP TOVÁBBI EREDMÉNYEI
Tatran Presov (szlovák)–Velenje (szlovén) 34–30 (16–15)
Metalurg Szkopje (macedón)–Izvidjac Ljubuski (bosnyák) 36–22 (18–11)

AZ ÁLLÁS
1. Vardar Szkopje (macedón) 10 9 1 345–279 +66 28
2. PPD Zagreb (horvát) 8 6 1 1 233–200 +33 19
3. TELEKOM VESZPRÉM 7 6 1 188–172 +16 18
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 10 5 2 3 292–271 +21 17
5. Celje (szlovén) 8 4 4 227–247 –20 12
6. Velenje (szlovén) 8 3 5 211–217 –6 9
7. Metalurg Szkopje (macedón) 9 2 1 6 217–218 –1 7
8. Nexe Nasice (horvát) 8 2 1 5 209–221 –12 7
9. Tatran Presov (szlovák) 8 2 6 208–243 –35 6
10. Izvidjac Ljubuski (bosnyák) 8 8 220–282 –62 0
Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik