Kézi BL: a Veszprém és a Szeged is győzelemre készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.12. 13:05
null
A sérülés után visszatérő Nagy László újra igazi vezére a Veszprémnek
Igazi nagyüzem lesz a kézilabda Bajnokok Ligájában, a férfiaknál a Veszprém a dán Silkeborgot fogadja, a Szeged pedig Celjében vendégeskedik, míg a nőknél a Győr a dán FC Midtjylland Handbolddal csap össze.

„Nagyon sok jó játékossal érkezett a Silkeborg, amelynek a csapategység a legfőbb erénye, ez bőven ellensúlyozza, hogy sztárok nélkül áll fel. Bizonyított Schaffhausenben és a szerdán a Kiellel szemben nyerő Plock ellen aratott győzelmével, meg persze bizonyítani akar nálunk is, mint minden BL-csapat. Nálunk továbbra is nehezítette a felkészülést egy-két sérülés, ezért még nem tudom, pályára léphet-e Aron Pálmarsson és Mirsad Terzic. A többiek egészségesek, és készülnek az előttünk álló félelmetesen nehéz sorozatra, december huszadikáig tizenöt tétmérkőzés vár ránk a BL-ben, a bajnokságban és a SEHA-ligában” – mondta a Silkeborg elleni BL-meccs előtt Xavier Sabaté, a Veszprém edzője.

A GYŐR IS KÉT PONTÉRT UTAZOTT

„Nagyon fontos találkozó vár ránk, természetesen a két pontért utazunk, hiszen még nem dőlt el, kik jutnak tovább velünk a csoportból, mely eredményeket visszük magunkkal. A Bukarest és a Rosztov is elbukott Ikastban, nehéz ott győzni. Ez az összecsapás teljesen más lesz, mint az első, Győrben simán megnyert találkozó volt, amikor két kulcsjátékosát nélkülözte ellenfelünk. Nálunk most mindenki egészséges, bár lehet, hogy a rövid idő alatt lejátszott sok mérkőzés mentálisan és fizikailag is nyomot hagy a játékosokon. De a fontos meccseken jól játszottunk eddig, átéreztük a feladat súlyát” – mondta Ambros Martín, a Midtjylland otthonában pályára lépő Győri ETO vezetőedzője.

A két együttes legutóbb a 2011– 2012-es szezonban találkozott a BL-ben, a Veszprém itthon 32–25-re, idegenben 25–19-re győzött.

Ami a másik magyar csapatot illet, a Szegedben sérüléssel bajlódik az együttes két kulcsjátékosa, a beállós Matej Gabernek a vádliját, a balátlövő Bodó Richárdnak a hasizmát kell kímélnie. Nem lesz nagyon meglepő, ha kimaradnak a csapatból.

„Már eddig is biztató eredményeket értünk el az őszi fordulókban, de a következő négy BL-mérkőzésünkön még inkább megmutathatjuk, hol tartunk az új együttes összerakásában. Nyertünk Zágrábban, és két pontért érkeztünk Celjébe is, ahol évek óta a világ legjobbjai is megizzadnak. Az erőszakos, pontos, fegyelmezett védekezés lehet remélt sikerünk alapja. Ellenfelünk fiatal, bizonyítani akaró játékosok sokaságával lép pályára, igen nehéz, szoros csatára számítok” – mondta el várakozásait Carlos Pastor, a szegediek mestere.

KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
FÉRFIAK, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT

Telekom Veszprém–Bjerringbro-Silkeborg (dán) 17.00 (Tv: Sport1)
B-CSOPORT
Celje (szlovén)–Mol-Pick Szeged 19.00 (Tv: Sport1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 5 5 – – 146–123 +23 10
2. Paris SG (francia) 5 4 – 1 158–135 +23 8
3. Flensburg (német) 6 3 1 2 149–144 +5 7
4. Kiel (német) 6 3 – 3 154–151 +3 6
5. TELEKOM VESZPRÉM 5 2 2 1 128–125 +3 6
6. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 5 2 – 3 132–137 –5 4
7. Wisla Plock (lengyel) 6 1 1 4 149–166 –17 3
8. Schaffhausen (svájci) 6 – – 6 156–191 –35 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. RN Löwen (német) 6 4 1 1 176–167 +9 9
2. Kielce (lengyel) 5 4 – 1 153–136 +17 8
3. Vardar (macedón) 5 4 – 1 148–131 +17 8
4. MOL-PICK SZEGED 5 2 1 2 132–133 –1 5
5. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 2 – 3 130–134 –4 4
6. Kristianstad (svéd) 5 1 1 3 138–147 –9 3
7. Celje PL (szlovén) 5 1 1 3 138–151 –13 3
8. HC Prvo (horvát) 6 1 – 5 148–164 –16 2

 

NŐK, 5. FORDULÓ
C-CSOPORT

Midtjylland (dán)–Győri Audi ETO KC 15.15 (Tv: Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYÖRI AUDI ETO KC 4 4 – – 119– 95 +24 8
2. CSM Bucuresti (román) 5 2 – 3 116–125 –9 4
3. Midtjylland (dán) 4 2 – 2 88–101 –13 4
4. Rosztov-Don (orosz) 5 1 – 4 117–119 –2 2

 

Legfrissebb hírek

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Simon Petra: Ez egy elveszített egy pont

Kézilabda
2026.10.31. 20:27

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Visszaszerződhet hazájába az ETO dán irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.26. 09:30

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

Nagy hátrányból állt fel a Szeged, de csak döntetlent ért el, így kiesett a BL-ből

Kézilabda
2026.10.22. 20:24