Úszás: az olimpiai bajnok új sportágban próbálja ki magát

MTI MTIMTI MTI
2016.09.27. 15:04
null
Florent Manaudou kézilabdázni kezdett (Fotó: Action Images)
Egyelőre felhagy a versenyszerű úszással és kézilabdaedzésekre jár az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Florent Manaudou.

 

A francia hírügynökséghez eljuttatott keddi közleményében a 25 éves gyorsúszó úgy fogalmazott, hogy „zárójelbe teszi” úszókarrierjét, ugyanakkor egyelőre nem akar „elhamarkodott és radikális” döntést hozni. A váltásra viszont szüksége van, mert – amint fogalmazott – nem szeretné úgy folytatni az úszást, hogy abban nem leli örömét.

A kézilabdaedzéseket már el is kezdte az élvonalbeli Aix-en-Provence második számú csapatánál a 199 centis, és csaknem 100 kilós Manaudou, akinek egyelőre nincs más ambíciója, mint hogy „a legjobbját nyújtsa és új örömforrásra leljen”. Emlékeztetett rá, hogy régebben kézilabdázott, de nagyon korán abbahagyta „ezt a csapatsportágat, amely kiegészítette az úszást”.

Rióban címvédőként második lett 50 méter gyorson és ezüstérmet nyert a 4x100-as váltó tagjaként is, emiatt nagy várakozás előzte meg Franciaországban a pályafutása folytatására vonatkozó döntését.

„Az a környezet, amelyben mozgok, nagy médianyomást helyez rám, én pedig nem szeretném, hogy emiatt romoljanak az esélyeim arra, hogy ismét olimpiai érmet nyerjek Franciaországnak. Szeretném megteremteni magamnak a feltöltődés feltételeit” - indokolta az eltávolodást, hozzátéve, hogy az elmúlt két olimpiai ciklusban elért sikereinek az alapja éppen az volt, hogy örömét lelte abban, amit csinált.

Ezért döntött úgy, hogy a napi három edzéssel egy időre felhagy, ugyanakkor továbbra is úszik, és néhány versenyen el is indul. Mint mondta, inspirációt szeretne meríteni a kézilabdázásból, amely nagyon vonzó a számára.

Emlékeztetett rá, hogy nem egyedi az ő eljárása, mások is iktattak már be hosszabb szüneteket úszópályafutásukba, és többek között nővérét, Laure Manaudou-t, továbbá Yannick Agnelt, illetve az amerikai Michael Phelpset említette.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
Tegnap, 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Ligetvári Patrik: Számunkra minden mérkőzés kulcsmeccs

Kézilabda
2026.02.14. 07:17

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05
Ezek is érdekelhetik