Férfi kézi: Nagy L. elárulta, miért hosszabbított Veszprémben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 12:23
Mint megírtuk, Nagy László két évvel meghosszabbította a szerződését a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatával. A 35 éves játékos a klub honlapjának elárulta, miért döntött a maradás mellett.

Nagy László 2012-ben tért haza Magyarországra, és igazolt a Veszprémhez, amellyel azóta minden évben megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát, a SEHA-liga trófeáját kétszer hódította el, és háromszor eljutott az együttessel a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe is, ahol kétszer is a fináléban maradt alul.

A 35 éves játékos megállapodása a jövő nyáron járt volna le, de két évvel, 2019-ig meghosszabbította.

A világ legjobb játékosának is megválasztott kézilabdázó a Veszprém honlapján nyilatkozott döntésének hátteréről, a célkitűzésről, valamint az eddig a csapatnál eltöltött időszakról.

„Nagyon sokat jelent számomra a szerződéshosszabbítás – mondta el a handballveszprem.hu-nak Nagy László. – Először is, köszönöm a klub vezetőségének a bizalmat, örülök, hogy így alakult. A döntésem abból adódott, hogy mind mentálisan, mind fizikailag jól érzem magam, és ameddig a csapatnál is úgy gondolják, hogy a segítségükre lehetek, akkor azt nagyon szívesen teszem. Megmondom őszintén, nehéz is lenne hamar elengedni egy ilyen környezetet, egy ilyen jó hangulatú arénát. Örülök tehát, hogy továbbra is élvezhetem a csapattársaimmal együtt a szurkolók biztatását, bizalmát.”

A magyar válogatott átlövő elárulta, a cél továbbra is az, hogy a Veszprém megnyerje a Bajnokok Ligáját.

„Nem titok, hogy Magyarországra történő visszatérésemkor a klub és a játékosok részéről is a BL-siker körvonalazódott elvárásként, célként. Kétszer is közel voltunk hozzá. Talán idén a mi hibánkból adódóan elszalasztottunk egy nagyon nagy lehetőséget, azonban nem állunk meg, sőt hatványozottabb figyelemmel, erővel, elszántsággal vágunk neki az előttünk álló idénynek, annak ellenére, hogy még több meccs vár ránk a szezonban. Nehéz dolgunk lesz, de természetesen az a célunk, hogy ismét a BL final fourjába kerüljünk, majd pedig ott bejussunk a döntőbe, és azt a finálét most már győztesen hagyjuk el. Ennek elérésén dolgozunk.”

„Azt gondolom, az eredmények igazolják, hogy klubszinten ott vagyunk a világ élvonalában, hiszen nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy egymás után két évben is Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott, ráadásul azelőtt is részesei voltunk a final fournak. Ezen az úton kell továbbhaladnunk. Úgy érzem, a szakmai háttér rendben van, jó edző dolgozik jelenleg is velünk, aki mutatja a helyes irányt. A játékosállományunk pedig nemhogy vetekszik a többi együttesével, hanem elmondható, hogy a többieké vetekszik a miénkkel.”

„Több jó igazolásunk volt, kiváló játékosok érkeznek a már most is nálunk szereplő kézisek mellé. A cél az, hogy egységesek legyünk, akár a magyar bajnokságról, a SEHA-ligáról vagy a BL-ről legyen is szó, hiszen egy gárda csak akkor lehet eredményes, ha a cél közös és egy irányba húzzuk a hajót. A csapat mögötti háttérmunkáról pedig elmondható, hogy óriásit lépett előre.”

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Kézilabda: Karnyújtásnyira a női NB I-be jutástól a NEKA

Utánpótlássport
2025.04.26. 09:05

Kézilabda: a nyolcból hét hely még kiadó a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.04.22. 20:43

Kézilabda: nagy nevek az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.04.21. 09:03
Ezek is érdekelhetik