Férfi kézi: „Jó volt itt lenni” – a távozó klasszis kislányának megható „üzenete”

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 13:29
Szombaton az MVM Veszprém elleni bajnoki rangadón lép utolsó alkalommal pályára a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának mezében Dean Bombac, aki a nyáron a Vive Kielcéhez szerződik. A Csongrád megyei klub hivatalos Facebook-oldalán megjelent egy megható „üzenet”, amelyet Bombac kétéves kislánya hagyott a szegedi szurkolóknak.



„Emlékeztek? Az első fotóval tudattuk a világgal, hogy apa, anya és én Szegedre igazolunk. Azóta sokat nőttem. Nagyobb lettem. Most búcsúzunk, mert édesapám a Veszprém ellen játszik utoljára Pick-mezben. Már nekem is van kék mezem, Emma felirattal. És tudom, hogy milyen jó dolog a meccs végén várni a játékosokat, akik pacsiznak velünk, Ti pedig ordítjátok, hogy »Pick Szeged!« Jó volt itt lenni, Szegeden élni, megismerni benneteket. Apa is szeretett itt. Mi már otthon vagyunk, mert anyukám kisbabát vár, testvérem lesz. Most elköszönök, én, anya és apa is. Ő azt mondta, hogy szombaton a szívét kiteszi a pályára, úgy küzd a csapatért, a városért. Segítsetek neki, mert nagyon jó szurkolók vagytok. Sziasztok! És tudom, hogy még találkozunk, s akkor már ketten jövünk a tesóval! Puszi Nektek! Csak előre!” – olvasható a Mol-Pick Szeged Facebook-oldalán Emma Bombac „üzenete”.

Ha a Szeged szombaton hazai közönség előtt legalább két góllal legyőzi a címvédő Veszprémet, akkor 2007 után ismét megnyeri a bajnokságot. A találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézilabda NB I: kicsit lutri volt, de a Gyöngyös edzője végig hitt a csapatában

Kézilabda
2026.01.04. 20:34
Ezek is érdekelhetik