Kézi: szerződés-aláírásra érkezett hozzánk Hasszan Musztafa

S. J.S. J.
2016.04.27. 14:13
null
Hasszan Musztafa hazánkba látogatott
Háromnapos magyarországi látogatása keretében Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elnöke aláírja a júliusi, margitszigeti strandkézilabda-vb-rendezésről szóló szerződést.

Az egyiptomi Hasszan Musztafa IHF-elnök csütörtökig tartó látogatásának legfőbb célja, hogy Kocsis Mátéval, a magyar szövetség elnökével, valamint Budapest illetékes önkormányzati vezetőivel szerdán aláírja a véglegesített szerződést a Margitszigeten július 12. és 18. között rendezendő 7. strandkézilabda-világbajnokságról.

„Ez a szakág a kézilabdás család legkisebb gyermeke, amely szépen fejlődik, gyarapodik, és ha elég erős és népszerű lesz, bekerülhet az olimpia műsorába – mondta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban Hasszan Musztafa, aki 2000 óta áll a világszövetség élén. – Nekünk ez az egyik jelentős célunk, amelynek eléréséért a világversenyeken kiemelkedően sikeres magyar strandkézilabda-csapatok is sokat tesznek. Jó jelnek tartom, hogy Thomas Bach úrnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének is elnyerte a tetszését ez a játék."

A kérdéseinkre készségesen válaszoló IHF-elnököt a riói olimpiáról és a magyar válogatottakról is megkérdeztük.

„Meglepett, hogy Magyarországról, sportágunk egyik fellegvárából sem a férfi-, sem a női válogatott nem szerzett kvótát, mert emlékezetem szerint ilyen még nem volt a nyári játékok történetében – mondta Musztafa, aki sűrű programja közepette szerdán felkereste a Magyar Olimpiai Bizottságot és a balatonboglári kézilabda-akadémiát is. – Őszintén mondom, hogy sajnálom ezért a kisiklásért a magyar csapatokat, amelyek nagyon fognak hiányozni Rióban a huszonnégy csapatos mezőnyből."

A volt egyiptomi válogatott játékos a kézilabda igazi szakértőjeként hozzáfűzte: az IHF 204 tagállama közül Magyarország mellett kevés ország büszkélkedhet azzal, hogy évtizedek óta a férfi- és a női szakágban is nagyon erős, a világelithez tartozó együttest tudott és tud kiállítani.

A nemzetközi szövetség időszerű feladatairól és terveiről az elnök elmondta, nagyon sok program szolgálja a szegényebb, főleg Európán kívüli országokban a sportág fejlesztését, és ennek már láthatóak az eredményei. Példaként említette, hogy még sosem szerzett annyi Európán kívüli ország csapata ötkarikás kvótát, mint amennyi Rióra: a férfiaknál öt, a nőknél négy.

Fontosnak tartja Hasszan Musztafa, hogy az IHF anyagi stabilitása megmaradjon és erősödjön. Amikor átvette az IHF vezetését, akkor évi 8 millió svájci frankból gazdálkodott a szervezet – ez az összeg az idén 140 millió. Ebből száz a televíziós közvetítési jogokból, a többi pedig egyéb marketingtevékenységből származik.

A Hasszan Musztafával folytatott beszélgetés teljes szövege a szerdai Nemzeti Sportban olvasható.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 09:03

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
2026.06.29. 10:58

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00
Ezek is érdekelhetik