Kézi: az MKSZ nem tárgyal a SEHA-ligás csapatok NB I-es indulásáról

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.08. 13:58
A Magyar Kézilabda-szövetség a különböző sajtóorgánumokban és internetes forrásokban megjelentekre reagálva közleményben cáfolta, hogy tárgyalna a SEHA-ligában szereplő külföldi csapatok NB I-es indulásáról.

„A Magyar Kézilabda-szövetség nem folytatott és nem folytat tárgyalásokat a SEHA-liga szervezőivel arról, hogy a férfi kézilabda NB I 2016–2017-es évadában a magyar bajnokságban a SEHA-ligában szereplő külföldi csapatok elinduljanak, az ezzel kapcsolatos bármely állítás nélkülözi a tényeket és a valóságot" – áll a szövetség közleményében.

A Mol-Pick Szeged szerdai közleményéből kiderült, hogy az MKSZ-ben korábban felvetődött az elképzelés, miszerint négy magyar csapat indulna a SEHA-ligában, de arról nem volt szó, hogy a regionális nemzetközi bajnokság klubjai részt vennének az NB I-ben.

A szegediek emlékeztettek rá, hogy a SEHA-ligával két éve minden kapcsolatot megszakítottak.

Az MKSZ elnöksége 2014 májusában a Veszprémnek és a Szegednek is engedélyezte a részvételt a SEHA-ligában, de a lehetőséggel végül csak a dunántúli klub élt, amely megnyerte a sorozat elmúlt két kiírását.

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2026.02.03. 12:23

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

Férfi kézi Eb: Bánhidi Bence nem tartott a magyar válogatottal

Kézilabda
2026.01.14. 13:12

Vámos Petra és Fazekas Gergő az év legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.09. 20:05

Ilyés Ferenc: A csoportból tovább kell jutnunk

Kézilabda
2026.01.09. 19:17

A 2027-es világbajnokság rendezőjeként a magyar küldöttség átvette a női kézilabda-vb zászlaját

Kézilabda
2025.12.14. 21:08

Gyász: elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO KC legendás edzője

Kézilabda
2025.12.11. 19:12
Ezek is érdekelhetik