Hosszabbítás: Kocsis Máté – még nem akart lemondani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.11. 20:39
A Nemzeti Sport szombaton megjelenő mellékletéből ajánljuk.
Bár elvileg valódi sikersportágat irányít, gyakorlatilag nincs könnyű helyzetben a Magyar Kézilabda-szövetség tavaly áprilisban megválasztott elnöke, miután a férfi és a női válogatott egyaránt lemaradt a riói olimpiáról. Az FTC kézilabda-szakosztályának elnökségi tagja, korábbi alelnöke, Józsefváros polgármestere, a Fidesz korábbi kommunikációs igazgatója politikai motivációkat is sejt az őt érő támadások mögött, és azt mondja, a sportág jobb helyzetben van, mint azt néhányan láttatni akarják. De azért Talant Dujsebajevvel például ő sem volt maradéktalanul elégedett...– De a felelősség akkor is a mindenkori elnökségé meg az elnöké – most épp az öné.
– És vállalom, vállaljuk is, de csak a saját döntéseinkért. Ezek viszont az előző elnökség döntései. Megvan a feladatunk, és annak kell eleget tennünk, csak hát most, hogy ismertebb politikus az elnök, mint az előző volt – megjegyzem, Vetési Iván is a politikából jött, ahogyan korábban Benedek András is szocialista államtitkárként lett a szövetség elnöke –, és összetorlódott ez a két kudarc, megszaporodtak a támadások. Pedig eközben senki sem várja el mondjuk Gyárfás Tamás úszószövetségi elnöktől, hogy két percen belül ússza a kétszáz gyorsot.

– Önnek sem az átlövésgóljait kevesellték a lengyelországi Eb után.
– Mondom, hivatalos minőségben nem tehettünk annál többet, mint hogy az első adandó alkalommal felülvizsgáltuk Talant Dujsebajev szerződését. Az utódja, a Szerbia elleni világbajnoki selejtezőkre most kinevezett Xavi Sabaté más karakter, más szakember, és sokkal jobban ismeri a játékosokat, hiszen itt él Magyarországon.

– Hosszú távon inkább magyar vagy külföldi szövetségi kapitányban gondolkodnak?
– Nem véletlen az a kritérium, hogy a leendő férfi- és női kapitány is életvitelszerűen Magyarországon tartózkodjon. Azt szeretnénk, ha a bajnokság idején folyamatosan járná az országot, beszélgetne a kerettagokkal, nézné a meccseket – hogy magyar vagy külföldi, azt majd meglátjuk, egyik megoldástól sem zárkózunk el.

Nagy Péter volt a csodafegyverünk
(Fotó: huntennis.hu)
Nagy Péter volt a csodafegyverünk (Fotó: huntennis.hu)
Többek között politikai motivációról, válogatottakról, edződeficitről, légióskorlátozásról is nyilatkozik még Kocsis Máté a Nemzeti Sport szombaton megjelenő Hosszabbítás című mellékletében.

Ezen kívül olvashatnak még:
– A hatvanéves Nébald György, Verrasztó Zoltán és Hargitay András kerek életéről
– A húsz évvel ezelőtt szinte csodát tevő „atlantai fiúkról”, akik közül Dombi Tibor, Molnár Zoltán, Sáfár Szabolcs és Szűcs Lajos még most is futballozik
– Davis-kupa-csapatunk meglepetésemberéről, a kemény pályán is egyre jobb eredményekre hajtó Nagy Péterről
Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
17 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik