Férfi kézi: nem szerepelhet a BL-ben a téli veszprémi igazolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.19. 07:07
Nem utazott el az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatával a Motor Zaporizzsja elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre Isaías Guardiola, ugyanis a télen a sérült Christian Zeitz pótlására kölcsönbe érkező spanyol jobbátlövő nem szerepelhet a mérkőzésen.
NILSSON NEM JÁTSZHAT
A klub tájékoztatása szerint a beálló Andreas Nilsson kisebb sérülés miatt nem játszhat az ukrajnai mérkőzésen, helyette a fiatal Füzi Dániel került be a Veszprém keretébe.
NILSSON NEM JÁTSZHAT
A klub tájékoztatása szerint a beálló Andreas Nilsson kisebb sérülés miatt nem játszhat az ukrajnai mérkőzésen, helyette a fiatal Füzi Dániel került be a Veszprém keretébe.

Az Aix-en-Provence-tól igazolt korábbi Atlético- és Löwen-játékos a klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint azért nem játszhat, mert februárban pályára lépett egy francia bajnokin, így az EHF szabályai szerint ebben az idényben már nem szerepelhet a bakonyiaknál sem a BL-ben.

A Veszprém a csütörtök délutáni edzést követően indult el, és előbb Vecsésen szállt meg, hogy aztán pénteken Kijevbe repüljön Budapestről. A csapat pénteki programjában videózás és edzés szerepelt.

A veszprémi együttes eddigi története során összesen 32 BEK/BL-nyolcaddöntőt játszott, a mérleg jelenleg 18 győzelem, 1 döntetlen és 13 vereség (ebből 11 idegenben). A BL-ben a korábban Csurgón is játszó Borisz Puhovszkij a Zaporizzsja leggólerősebb játékosa 86 találattal, az ötödik helyen áll a góllövőlistán – olvasható a handballveszprem.hu-n.

A találkozó magyar idő szerint 17 órakor kezdődik a Kijev melletti Brovariban.

KÉZILABDA, FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
A LEGJOBB NYOLC KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
17.00: Motor Zaporizzsja (ukrán)–MVM Veszprém (Tv: Sport1)
20.00: PPD Zagreb (horvát)–Rhein-Neckar Löwen (német) (Tv: Sport1)

Az út Kölnbe
Az út Kölnbe
A LEGJOBB NYOLC KÖZÉ JUTÁSÉRT
1. Motor Zaporizzsja (ukrán)–MVM VESZPRÉMmárc. 19., 17.00
márc. 26., 17.00
2. Meskov Breszt (fehérorosz)–Kielce (lengyel)márc. 19., 17.00
márc. 26., 16.00
3. Montpellier (francia)–Flensburg (német)márc. 19., 17.30márc. 27., 17.00
4. Wisla Plock (lengyel)–Vardar Szkopje (macedón)30–30márc. 26., 18.00
5. MOL-PICK SZEGED–Kiel (német)márc. 20., 18.30
márc. 23., 18.30
6. PPD Zagreb (horvát)–Löwen (német)márc. 19., 20.00 márc. 27., 19.30
A PSG és a Barcelona csoportelsőként a negyeddöntőbe jutott.

 

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22