Férfi kézi: A fiatalok nem éltek a kapott lehetőséggel – Pastor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.18. 16:42
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát irányító Juan Carlos Pastor szurkolói kérdésre elmondta, hogy az idény közben megadta a lehetőséget a klub fiatal játékosainak a bizonyításra, ám a többségük nem élt ezzel.

Az utánpótláskorú játékosok miért nem kapnak több játékpercet az NB I-es meccseken? – tette fel kérdését Juan Carlos Pastornak a Mol-Pick Szeged egyik szurkolója. A spanyol szakember a következőt válaszolta:

„A fiatalok közül Hegedüs Márk és Fekete Bálint kapta a legtöbb szerepet. A többieknek is megvolt az esélyük, de nem éltek vele. Többször edzettek velünk, ahol bizonyíthatták volna, hogy helyük van az NB I-es felnőttcsapatban. Márk minden alapszakaszbeli meccsen játszott, ő volt a legeredményesebb beállósunk. Bálintnak nem volt szerencsére, mert úgy terveztük, hogy a februári meccseken felváltva játszik majd valamelyik jobbátlövővel, mivel azonban Balogh Zsolti a műtéte után tért vissza, így őt játékba kellett hozni.”

Pastor elmondta azt is, hogy nem keresték meg a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányi kinevezésével kapcsolatban (a Veszprémet irányító Xavier Sabatét bízták meg végül a feladattal), de ha szakmai véleményt kérnek tőle, akkor természetesen segít a kapitánynak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: változások a korosztályos válogatottak élén

Utánpótlássport
21 órája

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2026.10.13. 17:58

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
2026.10.13. 15:56

Birkózás: Olasz, Szinay, Zsitovoz és Vitai is kikapott az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.10.13. 11:57

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
2026.10.12. 19:56