Kézilabda: hihetetlen esemény, 8255 napja nem volt ilyen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2015.11.05. 14:43
Több mint 22 év után kapott ki osztrák bajnoki mérkőzésen a Hypo NÖ női kézilabdacsapata.

A jelenleg három magyart – Mehlmann Ibolyát, Hajgató Annát és Kiss Kittit – is foglalkoztató, egykoron szebb éveket megélt, nyolcszoros BEK-, illetve BL-győztes, Kovács Ferenc edzette Hypo szerda este az Union Korneuburg otthonában kapott ki 26–24-re.

A Hypo NÖ utoljára 1993. március 22-én szenvedett vereséget az osztrák pontvadászatban, azóta sorozatban 384 találkozót vívott meg győztesen. A Hypo 8255 napig őrizte bajnoki veretlenségét.

Az osztrák együttes a BL-ben múlt szombaton kikapott a Győri Audi ETO KC-tól Maria Enzersdorfban, és a két csapat vasárnap ismét találkozik Győrben.

„Katasztrofális teljesítményt nyújtottunk. Csapatom alábecsülte az ellenfelet és túlságosan lazán kezelte a mérkőzést. Öt hétméterest rontottunk el, katasztrófa volt, amit műveltünk a pályán” – elégedetlenkedett Kovács Ferenc vezetőedző.

„Azt hittük, küzdőszellem nélkül is nyerni tudunk, lebecsültük az ellenfelet. Az ötvenedik percben éreztük, hogy itt még baj lehet, azt, hogy mi is történik a pályán. A Korneuburg végig harcolt, és nem illetődött meg tőlünk. Tanulnunk kell a hibából. A bajnokságból hátralevő összes meccset akkora különbséggel akarjuk megnyerni, amekkorával csak tudjuk. Be kell bizonyítanunk mindenkinek, hogy az osztrák kézilabdában a Hypo az első számú csapat” – vélekedett a csapatkapitány Marina Budecevic.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22